Biztos pont egy bizonytalan világban – görögkatolikus bölcsőde épül Nyírbátorban

 Biztos pont egy bizonytalan világban – görögkatolikus bölcsőde épül Nyírbátorban

Március 22-én ünnepélyesen elhelyezték és megáldották Nyírbátorban annak a görögkatolikus bölcsődei épületnek az alapkövét, mely a jövőben négy csoportban biztosít negyvennyolc bölcsődei férőhelyet a legkisebb korosztály számára. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. március 23. 09:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 757 napja íródott

Az alapkő időkapszuláját az egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel atya, Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, valamint Szigeti Sándor kivitelező helyezte el.

Dr. Papp Tibor főhelynök atya, az egyházmegye szociális ügyeiért felelős vezetője köszöntő beszédében elmondta, hogy az egyházmegye a bölcsőde építésével az egyház szociális szerepvállalásának célkitűzéseit igyekszik megvalósítani; az egyházmegye gyermekjóléti szolgáltatásának fejlesztése által a gyermekeket magas színvonalú napközbeni ellátáshoz kívánja juttatni, ugyanakkor a családokat is segíti, támogatja, miközben új munkahelyeket teremt.

A görögkatolikus templom szomszédságában építendő, bölcsődei ellátást nyújtó, keresztény értékek mentén szerveződő intézmény családbarát szolgáltatásként kíván hozzájárulni a családok életminőségének javításához, valamint a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez. 

A felmerülő igényekhez is alakítva a most elindult beruházás 48 férőhelyet biztosít majd; a teljes körű akadálymentes épület a tervek szerint ebben az évben felépül és a működését is megkezdi a magyar állam és az Európai Unió támogatásának köszönhetően.

Kiss Zsolt nyírbátori parókus atya a szertartáson a Jóisten áldását erre a munkára együtt kérte püspökével, aki így imádkozott:„Jézus Krisztus hitével tesszük le ezt az első követ ezen alapzatba. Öregbedjék itt az igaz hit, az isteni félelem és a testvéri szeretet, és legyen ez az imádságos szolgálatnak a helye.”

Az alapkő megáldása és elhelyezése után beszédében Ábel püspök atya erre a fennhangon elmondott imádságra is visszautalt.

Az azon való munkálkodást, hogy itt gyermekeket és családokat segítő bölcsőde épül, így aposztrofálta: „biztos pont egy bizonytalan világban”.

Utalva nagyvilág tragikus eseményeire is, arra a közös tapasztalatra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az ember élete milyen hirtelen meg tud változni, a környezetünk egyik pillanatról a másikra bizonytalanná válik, s ekkor átértékeljük addigi életünket. A keresztény ember azonban Jézus Krisztus hitében cselekszik. Ő a mi biztos pontunk ebben a bizonytalan világban. „Hiszünk abban, hogy amely munkát Isten megáldja, ad hozzá erőt is, hogy végig vigyük.” Megköszönte a támogatást az államnak, a város vezetésének, és a munkát a kivitelezőknek.

Simon Miklós országgyűlési képviselő köszöntőjében arról az örömteli eredményről számolt be, hogy ebben a választókerületben összesen tizenöt bölcsőde épül fel ezzel együtt.

Végül Fülöp Attila ünnepi beszédében elmondta: a magyar kormány törekvése, hogy minél több településen rendelkezésre álljanak bölcsődei férőhelyek, s ezzel a családokat kívánják támogatni. „Erős családpolitika nélkül nincsenek családok, és erős családok nélkül nincs a nemzetnek jövője” fogalmazott az államtitkár.

„A bölcsőde fenntartója a Nyíregyházi Egyházmegye lesz; az egyházak ilyen típusú feladatvállalása nem jogszabályokon alapuló feladatellátás, hanem az egyház természetes missziójának folytatása, és ezt a missziót az állam támogatja, ahol csak lehet.” 

Ebből fakad az is, hogy a szociális és gyermekvédelmi feladatok mintegy 50%-a egyházi fenntartók, szervezetek látják el. Mindemellett ez a beruház új munkahelyeket is teremt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

alapkő, szociális, bölcsőde
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert