Meghallani a szükség hívó szavát

Meghallani a szükség hívó szavát

Újabb segítségnyújtó magánszemélyek kerekedtek fel Németországból, hogy segítsenek a háború elől menekülőkön. Dániel történetét Pásztor Gergely, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársa mesélte el. 

Szöveg és fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász2022. március 27. 11:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 753 napja íródott

Dániel egy szabadkai származású magyar, aki 1994-ben költözött ki testvéreivel Németországba, azóta ott élnek családjaikkal. 

Egyik nap a tévében látta a tudósítást, hogy mennyi adomány kerül Németországból Lengyelországba. 

Kutakodni kezdett olyan szervezet után, akik onnan, a környékről Magyarországra szállítanak adományokat az Ukrajnából menekülők megsegítésére, de nem talált ilyet. Ők a magyar segítőknek szerettek volna segíteni.

Hiánypótló kezdeményezésként feleségével egyetértésben maguk kezdtek el gyűjteni adományokat. Vállalásuk itt azonban nem ért véget: elhatározták, hogy személyesen szállítják el az adományokat a határhoz a család és a barátok összefogásával.

Minden szálat megmozgattak, hogy az út megvalósulhasson. Pénzadományokat is gyűjtöttek, s utaltak át az egyházmegyei karitász számlájára.

Egyik barátjuk farmján adományokat szortíroztak a feleségek, majd a családi-baráti társaság hat férfitagja három megrakott kisbusszal és egy utánfutóval elindultak Maragyországra.

Hajnal négykor indultak Dortmund mellől, Hattingenből, s a következő nap hajnalán érkeztek Nyíregyházára. 

Egy óra kipakolás után (a Görögkatolikus Papnevelő Intézet segítségével) még pár órát beszélgettünk a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központjában, a Szent Miklós-házban, ahol szállást is tudtunk nekik biztosítani. Elmesélték történetüket.

Másnap továbbindultak Barabásra. Az adományok megüresedett helyén tíz olyan embert szerettek volna átmenekíteni – szállást is biztosítani nekik –, akik utaznának Németországba, de nincs hová menniük. 

Végül két család, azaz hat személy lett útitársuk, bár az ő úticéljuk más volt. Nürnbergig, valamint Flensburgig vitték őket. Útközben meghívták őket egy közös ebédre és vacsorára. 

Dánielék továbbra is gyűjtik az adományokat, hiszen nagy szükség van még mindig a segítségre. Ők a mi szolgálatunkról is elmondták tapasztalataikat: a karitász és az egyházmegye közös munkája nagy hatással volt rájuk, úgy gondolják, a lehető legjobb helyre kerültek az adományok. De nem csak ez az oka annak, hogy eljönnek még. Meghallották a szükség szavát. 

Hála legyen jótéteményeikért!

 

Szöveg és fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, Ukrajna, háború, menekültek, segítségnyújtás, árvák
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert