Mesemondó versenyt rendeztek Máriapócson

Mesemondó versenyt rendeztek Máriapócson

Április 6-án immáron harmadik alkalommal rendeztek mesemondó versenyt a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő óvodák számára. A versenynek ezúttal is az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda adott otthont.

Szöveg és fotó: Bodnár Boglárka2022. április 8. 20:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 740 napja íródott

15 gyermek mérte össze mesemondó tudását, a versenyzőket háromtagú zsűri értékelte.

A zsűri elnöke Mosolygó Tamás, az óvoda lelki igazgatója volt, mellette Pallai Ágnes, a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának munkatársa és Orosz Istvánné, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője foglalt helyet.

A versenyt az intézmény dolgozóinak színvonalas műsora nyitotta meg, a gyermekeknek külön öröm volt az óvónéniket és Tamás atyát egy teljesen más szerepben látni.

A humoros produkció oldotta a gyermekekben akkorra már felgyülemlett feszültséget, így könnyed hangulatban vághattak neki a megmérettetésnek.

A versenyzőket két részletben hallgatta meg a közönség, az első hét gyermek után rövid szünetet tartottak, ahol a házigazda óvoda jóvoltából gazdag vendéglátásban részesülhettek a gyermekek és felnőttek egyaránt. A verseny végére valóban a mesék csodálatos birodalmába kalauzoltak mindenkit a gyermekek, ahogyan azt a köszöntőkben kérték is a versenyzőktől.

A verseny után a zsűri hosszasan tanácskozott, majd elkezdődött a díjak kiosztása. Senki nem távozott üres kézzel.

A helyezések a következőképpen alakultak:

1. helyezett: Oláh Lenke (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda, Újfehértó)

2. helyezett: Nagy Sámuel (Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda)

2. helyezett: Szántó Gréta (Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda)

3. helyezett: Szabó Tamás (Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda, Máriapócs)

3. helyezett: Kirnyák Kíra (Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda, Balkány)

Különdíj: Magyar Gréta (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza)
              Erdei Zoé (Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda, Mátészalka)
              Féki Gergő (Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvoda, Nyírlugos)

A mesemondó verseny díjkiosztójával egy időben díjazták a szintén az intézménybe érkezett rajzverseny pályamunkáit, melyeket Komiszár János festőművész értékelt.

A rajzverseny helyezettjei a következők voltak:

1. helyezett: Papp Dorka (Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda, Nyíregyháza)

1. helyezett: Andicsku Lea (Ékes Virágszál Görög Katolikus Óvoda, Máriapócs)

2. helyezett: Szakács Benett (Mária Kertje Görög Katolikus Óvoda, Mátészalka)

2. helyezett: Kiss Tímea (Örömhír Görög Katolikus Óvoda, Nagydobos)

Különdíjban részesültek: Kocsis Theodóra (Szent Miklós Görög Katolikus óvoda)

                                        Ari Antónia (Mária Kertje Görög Katolikus Óvoda, Mátészalka)

Szöveg és fotó: Bodnár Boglárka

Nyíregyházi Egyházmegye

óvoda, oktatás, verseny, mesemondó
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert