Easter Sunday in the Cathedral

Ábel püspök: Krisztus a feltámadás ünnepével kiáltja nekünk: ne féljetek, mert van élet, van feltámadás, van remény

Fényesen ünnepelték húsvét vasárnapján Krisztus feltámadását a Szent Miklós-székesegyházban.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. április 18. 00:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 710 napja íródott

Ünnepélyes bevonulással, hófehér-arany öltözékben érkezett a Szent Miklós-székesegyházba a húsvét vasárnapi Szent Liturgiára Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, öt paptestvére, valamint az asszisztencia.

A liturgián három nyelven olvasták fel János evangliumát

A görögkatolikusok ilyenkor szokásos üdvözlésével, a „Feltámadt Krisztus!” többszöri örömfelkiáltásával kezdődött és záródott a szertartás, ám a prédikáció alatt is felhangzott e két reménnyel teli szó, s ezek jelentéséről, jelentőségéről szólt Ábel püspök beszéde is.

Homíliája elején a főpásztor üdvözölte a jelenlévőket, köztük a közösség tagjait, a hozzájuk érkező vendégeket, de azokat is, akik kényszerűségből elhagyva hazájukat imádkoznak együtt itt a nyíregyházi közösséggel.

„Jó látni, hogy mi, keresztények eljöttünk hálát adni az Isten irántunk tanúsított gondoskodásáért. Sok helyről érkeztünk, mégis mindannyiunk szívében ugyanaz az érzés van: számíthatunk Krisztusra, mert ő gondoskodik rólunk, vigasztal minket. Mindegy, ki, milyen származású, gazdag vagy szegény, mindenkiért feltámadott” – hangzottak a főpásztor szavai.  

Püspök atya felidézte a közvetlenül a háború kirobbanása után tett első határon túli látogatását, mely során egy üzelthelysiégbe vitték el őt. A tulajdonos nagylelkű és irgalmas cselekedetének köszönhetően az üzlethelyiséget átalakították a menekülők számára szállásnak. 

„Egy férfi jött oda hozzám ötévesforma gyermekével, aki apja combját átölelve állt. Nemrég mindenük megvolt még: családjuk, otthonuk, megélhetésük. A férfi azt kérdezte tőlem: »atya, imádkozna értünk?«. Azt is elmondta miért: »amikor gyermek voltam, a nagymamám a lelkemre kötötte, ha bármi történik velem, forduljak bizalommal a Jóistenhez, mert Ő minden körülmények között megsegít. De a nagymamám elfelejtett megtanítani imádkozni. Atya, imádkozzon értünk!«” – elevenítette fel Ábel püspök a párbeszédet, majd tovább folytatta a történetet. Az ottlévő kispapokkal körbefogták, és imádkoztak értük. A férfi ezután felkerekedett gyermekével és a tömegbe vegyülve nekivágott a határnak. A megilletődöttség miatt az atya elfelejtette elmondani neki, hogy nem kell félnie, hogy menjen bártan, mert odaát várják őket és segíteni fogják mindenben.

A hierarcha a történetet mindannyiunk életére vonatkoztatva egy másik szinten is értelmezte: „Ilyen a mi életünk is kicsit, nem tudjuk, mit készít számunkra a Jóisten, mi előtt állunk, milyen megpróbáltatásokkal, nehézségekkel kell szembenéznünk, de mi azzal a hittel vagyunk itt, hogy bizalommal fordulhatunk az Istenhez, mert Ő megsegít, ha baj van. Ám ez az ünnep sokkalta többről is szól: hiszen egyszer mindannyiunknak el kell hagynia családját, otthonát, ezt a földi életet. Egyszer majd mi is egy nagy határátkelőnél találjuk magunkat. De az Úr nem feledékeny, s ő utánunk kiált. Ő feltámadt, és a feltámadás ünnepe alkalmával kiáltja nekünk: ne féljetek, mert van élet, van feltámadás, van remény. Ott majd gondoskodnak rólatok, ott majd mindent megkaptok, amire szükségetek lesz.  Ez a mai ünnep igazi lényege. Ezt kiáltja az angyal a kenethozó asszonyoknak, akik a sírhoz jöttek, s ezt akarja nekünk is kiáltani.”

A záróáldás előtt a megyéspüspök megszentelte a húsvéti pászkát, a túró-, tojásos, húsos ételeket, bort. A püspöki Szent Liturgia után a papnövendékek örömteli, felszabadult éneklése töltötte be a székesegyházat. Hallgassa meg őket ITT!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

húsvét, Szocska Ábel, húsvét vasárnap, pászkaszentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert