Papszentelés Hajdúdorogon

Papszentelés Hajdúdorogon

Az Úr mennybemenetelének ünnepén, május 26-án, a 9 órakor kezdődő Szent Liturgián Hajdúdorogon Fülöp érsek-metropolita atya pappá szenteli Tóth Elek diakónust.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye2022. május 20. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 698 napja íródott

Tóth Elek 1993. július 31-én született Nyíregyházán. Nagyapja és édesapja is egyházi szolgálatnak szentelték életüket, így Demecserben, Miskolcon és Nyíracsádon is lakott. Mind a parókiai közösségek, mind a jezsuita gimnázium sokat segítettek hivatása kibontakozásában.

2012-ben jelentkezett a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe, 2019-ben teológiai, 2020-ban hittanár-nevelőtanári diplomát szerzett a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán. Idén az ELTE informatika szakán végez. Rövid, pécsi szolgálata után jelenleg is a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ tanára és kollégiumi nevelője, illetve a Hajdúdorogi Parókia diakónusa. Feleségével, Polyák Dominikával 2021 nyárán házasodott össze. 

Választott jelmondata: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid, 13.)

Kapcsolódó:

Isten szolgálatát választotta hivatásul ifj. Tóth Elek

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Hajdúdorog




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert