Hűségesnek kell lennünk Jézus tanításához – a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata Máriapócson

Hűségesnek kell lennünk Jézus tanításához – a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata Máriapócson

Több mint négyezren zarándokoltak el május 28-án Máriapócsra, ahol megtartották a Nyíregyházi Egyházmegye első egyházmegyei zarándokünnepét. Az Eucharisztia közös ünneplése után bemutatkoztak a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő intézmények.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye 2022. május 29. 12:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 865 napja íródott

Igen gazdag napot zárt a Nyíregyházi Egyházmegye május 28-án Máriapócson: lelki megérkezés és pezsgés, ima és tánc, az elcsendesedés meghittsége és az öröm hangjai egyaránt befértek az egyházmegyei zarándoklatba. A 2015-ben alapított fiatal egyházmegye első ilyen találkozója volt ez, ahol a közös imádságok után az egyházmegye fenntartásában működő szociális, gyermekvédelmi, oktatási és pasztorális intézmények is megmutathatták az érdeklődőknek, hogyan élik görögkatolikus szervezetként a mindennapjaikat. Életük apró szeleteit és fő profilját hozták a Nyíregyházi Egyhámegye utcájába, a kegytemplom mellett felállított sátrakba és a kisszínpadra – bemutató vagy valamilyen produkció formájában.

Hetekkel ezelőtt minden parókiát és paptestvért is megszólított a főpásztor, hogy erre a napra Máriapócsra hívja a lelkipásztorokat és az általuk pasztorált híveket. Az egyházmegye fiataljait pedig egy rendhagyó imaestre várták május 27-én az ifjúságpasztorációs munkatársak. A kegyhelyen megjelent nyolcvan fiatal éjszakai zarándoklatra indult Máriapócs körül, s a felhangzó elmélkedések mindegyike afelé terelte a gondolatokat, hogy az Istennel való kapcsolatunkat (az imaest mottója alapján a mikor kérdésen keresztül vizsgálva) ma, most kell formálnunk. A hitünkkel, az imádsággal való foglalkozást nem odázhatjuk el.

Így érkeztek meg ők a Máriapócson töltött éjszaka után május 28-ának jelenébe, a Krisztussal való egység és az egyházmegye közös örömébe. (Az imaestről készített tudósításunkat olvassa el ITT!)

Az egyházközségekből induló zarándokok első útja a könnyező kegyképhez vezetett, ahol rövid imádsággal, gyertyákkal és értetkőzéssel köszöntötték az Égi Édesanyjukat. Sokan éltek a szent gyónás lehetőségével, hála a folyamatosan rendelkezésre álló áldozópapoknak. Tíz órakor kezdetét vette a Szűzanyát dicsőítő imádság, a paraklisz, melyet Orosz Gábor kölcsei parókus atya vezetett, s mely során beszédében arra emlékeztetett, miért is járunk Máriapócsra: hogy az Istenszülő közbenjárjon értünk. Attól, hogy hívők vagyunk, nem lesz jobb, vagy könnyebb az életünk – emelte ki. A gyakorló keresztény hívők élete attól lesz másabb, mint a többieké, hogy ők nem adják fel a hitet, hogy tudják: az Istenszülő megsegíti őket. Ennek a hitnek a megfogalmazása hangzik el a paraklisz imádságában is, melyet Gábor atya felidézett prédikációja végén:

„Sohasem szűnünk meg mi, méltatlanok, hirdetni hatalmadat Istenszülő; mert ha te nem állottál volna mellénk könyörögve érettünk, ki mentett volna meg minket oly sok veszélytől? Ki őrzött volna meg bennünket mostanáig sértetlenül? Nem hagyunk el téged, Királynénk, ki mindig megőrzöd szolgáidat minden bajtól; mert te vagy a mi vigasztaló oltalmunk és védelmünk, egyetlen áldott.”

Ezzel a gondolattal is összecsengtek a tizenegy órától kezdődő ünnepi Szent Liturgia szónokának, Erdő Péter bíboros atyának az alábbi szavai: 

„A pócsi Szűzanya nemcsak az egész nép sorsának nagy eseményeiben segítőnk és pártfogónk, hanem a mi személyes életünk mindennapi dolgaiban is” – és felidézett egy ide köthető családi eseményt, ikertestvérének házasságkötését, valamint a kedves házaspár elvesztését. „Az esküvőtől fogva mindkettőjük élete hitben, szeretetben és mondhatom, hogy boldogan telt, pedig súlyos betegség terhét viselték. Ma már egyikük sincs közöttünk. De végig érezték a Szűzanya erősítő, szeretetet sugárzó gondoskodását. Ilyen reményt ad nekünk ma is a máriapócsi búcsú, ilyen bizalommal kérjük most is a Boldogságos Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának és a Keresztények Segítségének közbenjárását egyéni élteünk és egész népünk számára” – hangzott személyes tanúságtétele. 

A főpásztor homíliájában így tanította a jelenlévőket és az élő közvetítéssel bekapcsolódó híveket:

„Jézus tanítványai vagyunk, ő pedig ránk hagyta üdvözítő tanítását. A gazdag ifjúnak, aki megkérdezte tőle, mit tegyen, hogy üdvözüljön, azt válaszolta: „tartsd meg a parancsokat!” Itt Isten tíz parancsolatára utal és arra, ami ezekből következik. Az első keresztény nemzedékek pedig a két útról szóló tanításban mutatták meg már a keresztségre készülőknek, hogy mi az az út, ami az életre vezet. Ma is hűségesnek kell lennünk Jézus tanításához.” (A bíboros atya beszédét teljes terjedelmében elolvashatja ITT.)

Az ünnepi Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök celebrálta, s a szent szolgálatban az egyházmegye csaknem minden paptestvére részt vett az oltár mellett, vagy helyt állt a gyóntatás szentségének kiszolgáltatásában.

A főpásztor hálásan köszönte papjainak és híveinek hűségét,  az egyházközségeknek és az intézményeknek a részvételt, valamint Erdő Péter bíboros atyának, hogy elfogadta a meghívást és együtt ünnepelt az egyházmegyével ezen a történelminek is nevezhető napon. 

A bíboros atya a további programokba is bepillantott a délután folyamán, Ábel püspök atya vezetésével végigsétáltak az „egyházmegye utcáján”, ahol majd’ minden intézmény képviselte magát az oktatási és a szociális területről, melyekben a Nyíregyházi Egyházmegye nagyfokú társadalmi szerepvállalásról tud számot adni a megye egész területén.

Az egyházmegye intézményei többféle meleg étellel kínálták a zarándoklatra érkezőket, az egyes sátrakban desszerteket, házi süteményeket is fogyaszthattak a főétel után.

Az ifjúságpasztoráció mellett a cigánypasztorációnak külön sátra volt, ahol tánccal, zenével cigány népviselettel és a pasztorációs munkát bemutató fotókkal fogadták a járókelőket. Egy standnál a mentálhigiénés központ, a Kikötő munkatársai szólították meg az arra elhaladókat, a délutáni műsorszámok ideje alatt rövid lélekerősítő üzeneteket osztottak szét a téren. 

A zarándoklat utolsó örömteli állomása a Csík Zenekar előadása volt késő délután.

A Nyíregyházi Egyházmegye szociális és gyermekvédelmi intézményeiben jelenleg 1100 gyermekről gondoskodnak szakellátásban, lakásotthonokban, nevelőszülői hálózatban és tanodákban – ez utóbbiban 125 hátrányos helyzetű gyermeknek segítenek a felzárkóztatásban és biztosítanak tehetséggondozást. 250 nevelőszülő kapcsolódik nevelőszülői hálózatunkhoz. Az egyházmegye a szociális hálója által összesen 2866 felnőtt ellátottról gondoskodik 1251 alkalmazott által. Mindez 8 szociális intézményben valósul meg, valamint további 5 bölcsőde épül ebben az időszakban.

A Nyíregyházi Egyházmegye 16 oktatási-nevelési intézmény fenntartója jelenleg. Óvodáiban több mint 1000 gyermeket készít fel az iskolára, általános iskoláiban több mint 2000 diák tanul, két középiskolájába 500 gyermek jár.

Több mint 300 köznevelési intézményben biztosít görögkatolikus hitoktatást.

További fotók feldolgozás alatt. Látogasson el honlapunkra később is, hamarosan újabb fotógalériát tekinthet meg!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Erdő Péter, Máriapócs, egyházmegyei zarándoklat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert