Family day in Máriapócs

Tanodás családi nap Máriapócson

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő „Mária Gyermekei” Tanoda nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre. Erre jó lehetőséget nyújtanak az intézmény éves tervében szereplő programok, kiemelten azok, amelyeken a gyerekek családjai is részt vehetnek, részt vesznek. Ilyen volt május 30-án a családi nap, melyről Orosz Rita írt összefoglalót.

Szöveg: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Papp Mariann2022. június 1. 23:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 665 napja íródott

Május 30-án családi délutánt tartottunk. Sajnos, vagy hála Istennek, az apukák dolgoznak, nem kevesen közülük távoli építkezéseken, így elsősorban anyukák és testvérek érkeztek a különleges tanodai „foglalkozásra”. A családfők távolléte az édesanyák felelősségét növeli, ezért nagy figyelmet kapnak tőlünk, és nagyszerű volt látni a hétfő esti felszabadultságukat.

Mindig vannak, s bizonyára el kell fogadnunk, hogy lesznek is családok, akik kimaradnak ezekből a programokból, azonban nagyon tudtunk örülni annak a közel ötven főnek, akikkel most együtt játszottunk, versengtünk. Talán sikerült rejtett módon némi ismeretet is átadni görögkatolikus vallásunk szerinti tavaszi ünnepeinkről. Kerítésen kívül kezdtünk el beszélgetni Mosolygó Tamás lelkivezetővel a Virágvasárnap és Pünkösd közötti történésekről, s ezekre később, a szülők-gyerekek párharcában volt utalás. De nem csak szellemi feladatokkal kellett megbirkózniuk a csapatoknak, sok mozgásos és tréfás mozzanata is volt az együtt töltött óráknak.

Aprócska gyereknapi ajándékkal és hatalmas pizzázással zártuk a családnapot.

Köszönet mindenkinek, aki segítette a program létrejöttét, s köszönet ismételten a családoknak, akik ránk bízzák délutánonként a gyermekeiket és aktívak a közös alkalmakkor!

Szöveg: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Papp Mariann

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, családi nap, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert