Teqball asztalokat kapott a Nyíregyházi Egyházmegye

Teqball asztalokat kapott a Nyíregyházi Egyházmegye

A Magyar Teqball Szövetség négy darab teqball asztalt adományozott a Nyíregyházi Egyházmegye és intézményei számára.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert, videó: Gerner Attila2022. június 2. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 665 napja íródott

Az adományozott asztalok egyike az egyházmegye cigánypasztorációs helyszínére, Nyírkátára, a másik három oktatási intézményekbe került. A cigánypasztorációs munkatársak, valamint a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola, az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola és a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium képviselői is jelen voltak a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának udvarán lezajlott átadáson. 

A négy asztalt Murányi Gergely, a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője adta át, valamint elhangzott Gyurta Dánielnek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjának a videóüzenete is, hiszen bár tervezte, végül személyesen nem tudott jelen lenni május 26-án, Nyíregyházán.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert, videó: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

teqball, sport, cigánypasztoráció, oktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert