Kindergarten graduation in Hodas - photo report

Óvodai ballagás Hodászon – képriport

Június 3-án kilenc óvodás búcsúzott el szeretett óvodájától Hodászon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye 2022. június 4. 11:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 663 napja íródott

Az Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda Hodászon több mint egy évtizede működik, a beíratott gyermekek kilencvenöt százaléka cigány származású. Az évek során a gyermekek között volt olyan, aki csak cigány nyelven tudott, amikor óvodás lett. Ezért aztán nem meglepő, hogy az óvoda két roma dajkát foglalkoztat, hogy a cigány néptánc tanítását és az integrációt fő feladatnak érzik az intézmény vezetősége és munkatársai. 2022-ben kilenc gyermeket búcsúztattak el a nevelési év végén.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Csűrös Józsefné intézményvezető, akinek idén a fenntartó a Katolikus Pedagógiai Intézet országos rangú kitüntetését, a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát adományozta ötven éves pedagógusi munkájának és szakmai hozzáértésének elismeréseként.

A fenntartó nevében Papp Valéria, az egyházmegye oktatási irodájának munkatársa köszöntötte a gyermekeket és a jubiláló intézményvezetőt.

A gyermekek műsora után Kanyó Árpád atya, az intézmény lelki igazgatója megáldotta az iskolába készülő gyermekeket, s azzal bocsátotta útjukra őket és a megjelent ünneplő családot, hogy a Lélek az, aki inspirál, az Őrá való hagyatkozás segít életünk lezáruló és új szakaszainak helyes megélésében.

Csűrös Józsefnével készített beszélgetésünket keresse podcast-csatornánkon!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, óvoda, oktatás, ballagás, Angyalok kertje, Kanyó Árpád
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert