Június 3-án kilenc óvodás búcsúzott el szeretett óvodájától Hodászon.
Az Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda Hodászon több mint egy évtizede működik, a beíratott gyermekek kilencvenöt százaléka cigány származású. Az évek során a gyermekek között volt olyan, aki csak cigány nyelven tudott, amikor óvodás lett. Ezért aztán nem meglepő, hogy az óvoda két roma dajkát foglalkoztat, hogy a cigány néptánc tanítását és az integrációt fő feladatnak érzik az intézmény vezetősége és munkatársai. 2022-ben kilenc gyermeket búcsúztattak el a nevelési év végén.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Csűrös Józsefné intézményvezető, akinek idén a fenntartó a Katolikus Pedagógiai Intézet országos rangú kitüntetését, a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát adományozta ötven éves pedagógusi munkájának és szakmai hozzáértésének elismeréseként.
A fenntartó nevében Papp Valéria, az egyházmegye oktatási irodájának munkatársa köszöntötte a gyermekeket és a jubiláló intézményvezetőt.
A gyermekek műsora után Kanyó Árpád atya, az intézmény lelki igazgatója megáldotta az iskolába készülő gyermekeket, s azzal bocsátotta útjukra őket és a megjelent ünneplő családot, hogy a Lélek az, aki inspirál, az Őrá való hagyatkozás segít életünk lezáruló és új szakaszainak helyes megélésében.
Csűrös Józsefnével készített beszélgetésünket keresse podcast-csatornánkon!
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |