Camp for young people on Mezőkövesd

Görögtűz+ – tábor középiskolásoknak

Idén nyáron a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye közösen középiskolai tábort szervez Görögtűz + néven 2022. június 27. és július 1. között a Zsóry Zsibongó Gyermeküdülő és Ifjúsági Táborba. (Mezőkövesd) 

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2022. június 9. 07:50

Hagyományőrző céllal szeretnénk ezt a tábort megszervezni, hogy akik kiöregedtek már a Görögtűz táborból, de szívesen együtt töltenék az időt újra a régi tábori vagy új barátokkal, lehetőséget adjunk kortól függetlenül az együttlétre. Továbbá kiemelt célunk is ezzel a táborral, hogy az egyházmegyékben olyan fiatal közösségeket, jó csapatokat kovácsoljunk össze, ahová a fiatalok szívesen tartoznak és töltenek el öt tartalmas és felejthetetlen napot.

Az ára 22.000 Ft,- teljes ellátással 4 éjszakára. (Támogatott összeg)

Ez tartalmazza a szállás, napi 3x étkezés és a busz költségeit.

Fontos, hogy a hely csak korlátozott létszámban vehető igénybe, így a jelentkezéseket beérkezési sorrendbe tudjuk fogadni.

Elhelyezés a 21-25 fős lakóegységek egyikében:

a tábor 2 épületében található 11 lakóegységek mindegyike 4 szobát tartalmaz

3 db többszemélyes (5-6-7 fős) tábori szobát.

A szobákhoz a folyosó végén található közös vizesblokkban megoldott a tisztálkodás.

A hét tematikája röviden:

Hétfő 

Indulás Debrecenből-Nyíregyháza- Mezőkövesd

Szállás elfoglalása 

Játékos, ismerkedés

Kedd

Sportnap és játékos vetélkedő

Szerda

Kirándulás, túrázás - Eger és környéke

Csütörtök

Strandolás a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben

Pénteken 

Hazautazás

Természetesen minden nap hangsúlyt kap a közös beszélgetés és fergeteges jó hangulat, amit együtt töltünk majd el.

Jelentkezési határidő: 2022. június 19.

Korosztály: 14-20 év

Jelentkezni az ifjúsági referenseknél lehet :

Kocsis Dániel (30) 986 4848

Domokos Zsolt (30) 637 5368

vagy 

Vadász Viktóriánál a hepi@hd.gorogkatolikus.hu e-mailen.

A program pontosabb részleteiről később adunk tájékoztatást a jelentkezőknek!

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, Görögtűz+
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert