Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében VII.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében VII.

Firczák Gyula munkácsi püspök 1897. október 10-én szentelte fel a mai Szent Miklós-székesegyházat. A Kárpáti Lapok című időszaki kiadvány beszámolójából emeltük ki az ünnepségre vonatkozó részletet.

Szöveg és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára2022. június 9. 19:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 858 napja íródott

„Az esős időjárás az ünnepség külső fényét teljesen megzavarta, mindazonáltal 10-én, a kora reggeli órákban nagy népcsoportok lepték el Nyíregyháza utcáit és az új görögkatolikus templom előtti tért. A lombokkal és virágokkal díszített templom szentelése délelőtt fél 9 órakor vette kezdetét. Őméltósága a püspök úr az előírt templomszentelési szertartást 12 presbiter és 12 növendékpap segédlete mellett végezve el, dr. Mikita Sándor kanonok, Lengyel Endre esperes-lelkész, Molnár Ágoston esperes-lelkész koncelebrálása s fényes asszisztenciával kezdetét vette a püspöki társas szentmise, mely alatt a székesegyházi énekkar kiváló határozottsággal énekelte gyönyörű kompozíciójú énekdarabjait. Az egyes darabok művészi előadása látható hatást gyakorolt a templomban levőkre. 

 

A görögkatolikus templom a püspöki palota nélkül, 1906 előtt 

[Forrás: Felbermann Endre: Emlékek a múltból. A korabeli Nyíregyháza képekben, 23. o.] 

Harmóniánk ez alkalommal valóban stílszerű előadásával, bevégzett technikai készültségével tanújelét adta annak, hogy az ungvári püspöki Harmónia régi jó hírneve ma is meg van őrizve. 

Szentmise közben, az evangélium után Firczák Gyula püspök úr őméltósága szokott ékesszólásával az egyházról tartott hatásos allokúciót. Az egyházról szólva áttért a haza iránti kötelmek taglalására. Híveit vallásos kötelmeik teljesítésére s hazaszeretetre buzdítván, Isten áldását kérte a hívőkre, a városra s mindazokra, kik jóindulatukkal előmozdíták a templom felépítését. A szentmise véget érvén, a püspök úr őméltósága egyházi szokás szerint éltette a pápa őszentségét, a király őfelségét, a hívőket; dr. Mikita Sándor kanonok pedig a püspök úr őméltóságát. Az ünnepségnek egyházi része ezzel délelőtt 11 órakor véget ért.” 

[Forrás: Kárpáti Lapok, 3. évf. (1897), 42. szám, [3.] o.]

Kapcsolódó:

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében VI.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében V.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében IV.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében III.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története levéltári dokumentumok tükrében II.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története levéltári dokumentumok tükrében I.

Szöveg és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára

Nyíregyházi Egyházmegye

levéltár, Szent Miklós-székesegyház, felújítás
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert