Megjelent a budaörsi Szent Demeter Kórus CD-je

Megjelent a budaörsi Szent Demeter Kórus CD-je

Az elkészült CD-re olyan műveket válogattunk, melyek nagy része magyar kiadásban eddig elérhetetlen volt. A felvételre került művek válogatási szempontjai között volt az is, hogy hűen mutassa be a mai magyar görögkatolikusság zenei kultúráját.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. január 5. 19:55

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2659 napja íródott

Az elkészült CD-re olyan műveket válogattunk, melyek nagy része magyar kiadásban eddig elérhetetlen volt. A felvételre került művek válogatási szempontjai között volt az is, hogy hűen mutassa be a mai magyar görögkatolikusság zenei kultúráját.

A méltán híres orosz és ukrán zeneszerzők művei mellett a magyar zeneszerzők munkáiból is megmutatunk néhányat. Az eredeti, egyházi szláv nyelven fölcsendülő énekek mellett a lemezen megtalálhatóak a magyar nyelvű átíratok, egy kicsit arra a folyamatra utalva, ahogyan az elmúlt két évszázadban a közösség által végzett szertartások szövegében is sor került a „nyelv-váltásra”. A kiadásra került hanganyagon a görögkatolikus szertartások bizánci eredetére szeretnénk utalni azzal, hogy a lemezre néhány bizánci-görög eredetű dallam is fölkerül eredeti és magyar nyelven is.

A 26 zeneszámot Makszim Berezovszkij, Boksay János, Dimitrij Bortnyanszkij, Bubnó László, Bubnó Tamás, Pavel Csesznokov, Cselényi István Gábor, Fjodor Dubenszkij, Nyikolaj Kedrov, Ejinai Szent Nektariosz, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, Szergej Rachmanyinov, Szergej Rjabcsenko, Artem Vedel műveiből válogattuk össze.

Szeretnénk minél többekhez eljuttatni a zenei világnak ezen csodálatos gyümölcseit. Ezért döntöttünk úgy, hogy a CD-t minél szélesebb körben próbáljuk megismertetni a nagyközönséggel.

A részletekről az alábbi elérhetőségeken tudunk felvilágosítást adni:

www.szentdemeterkorus.hu

szentdemeterkorus@freemail.hu

szentdemeterkorus@gmail.com

 

Vatamány Sándorné karnagy,
Kún László kórustitkár

Nyíregyházi Egyházmegye

kórus, Budaörs, CD
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert