2022. június 17-én börtönkönyvtár létesült a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök az intézet egykori börtönlelkészéről, Hajdú Miklósról nevezte el és áldotta meg az egyházi könyvtárat. Sok történelmi múltú egyházi könyvtár ajánlott fel könyveket az állomány feltöltéséhez. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárának igazgatója, Dr. Kührner Éva válogatásában számos görögkatolikus művészettörténeti és lelkiségi irodalommal is gazdagodott a börtönben létesült könyvtár.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön egy éve vesztette el a koronavírus időszakában börtönlelkészét, HajdúMiklóst, a magyarországi katolikus börtönlelkészek korábbi vezetőlelkészét. Miklós atya számos terve közül mérföldkő volt annak az egyházi könyvtárnak a kezdeményezése, mely a szabadságvesztésüket töltő elítéltek reintegrációját szolgálta volna lelki olvasmányokkal. A könyvtár első könyvfelajánlásait a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtár tette meg, majd a kezdeményezés félbeszakadt, miután a járványügyi helyzet miatt a büntetés-végrehajtási intézetekben zárlatot rendeltek el.
Hajdú Miklós halálának egy éves évfordulójára az intézet méltó módon kívánt emléket állítani szeretett börtönlelkészének, így merült fel annak a gondolata, hogy az általa indított könyvtárat, ebből az alkalomból róla nevezzék el. A névadás azonban egy kényszerűen félbemaradt kezdeményezés esetében nem lett volna méltó, így az Egyházi Könyvtárak Egyesülésével összefogva, egy olyan példaértékű, ökumenikus könyvgyűjtő akciószerveződött, melynek eredményeként a könyvtári állomány rövid idő alatt megsokszorozódott, feltöltésre került, valamint Hajdú Miklós használati tárgyaiból emléksarkot is kialakítottak. 2022. június 17-én került sor az egyházi könyvtár ünnepélyes névadójára az intézet kápolnájában.
Az esemény köszöntőjében Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, intézetparancsnok emelte ki az egyházi könyvtár kezdeményezésének jelentőségét Hajdú Miklós sokoldalú papi életútjából. Ezt követően Dr. Kovács Áron, az Egyházi Könyvtárak Egyesülésének elnökségi tagja, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára tudományos munkatársa arról a könyvgyűjtő akcióról számolt be, aminek eredményeként „az egész ország megmozdult Pannonhalmától Nyíregyházáig”, hiszen számos történelmi múltú egyházi könyvtár ajánlott fel köteteket a római katolikus, református, evangélikus, unitárius és a zsidó felekezet részéről. A felsorolt felekezetek mellett a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárának igazgatója, Dr. Kührner Éva válogatásában számos görögkatolikus művészettörténeti és lelkiségi irodalommal is gazdagodott a könyvtár.
Pavlics Tamás börtönmúzeumi főelőadó egy további kötet elhelyezését javasolta a könyvtár állományába, amikor Hajdú Miklós 1989-2020 között vezetett börönlelkészi szolgálatának Historia Domusát ismertette, mely a közelmúltban jelent meg a Börtönmúzeum 8. köteteként. Kecskés Attila börtönlelkész az emléksarok tárlójában elhelyezett személyes használati tárgyakon keresztül elevenítette fel Hajdú Miklóshoz kapcsolódó emlékeit, majd az ünnepség az Egyházi Könyvárak Egyesülésével kötendő ajándékozási szerződés aláírásával folytatódott, melyet püspök úr névadó gesztusa és áldása követett. A zárszót a család részéról Barna Ferenc, sátoraljaújhelyi állomásfőnök mondta. Bízzunk benne, hogy Hajdú Miklós terve és a most végzett könyvtárfejlesztés eléri célját, és a névadó szándéka szerint egyrészt a sátoraljaújhelyi fogvatartottak lelki épülésére szolgál a jövőben, másrészt más intézetek számára is mintául szolgál, segítve a börtönlelkészek munkáját.
Forrás: Feczkó Ágnes
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |