Kirmess in Nyírlugos

Építés, szépítés, szentelés Nyírlugoson

Ikonosztáziont, új lobogókat és templomajtókat, felújított parókia-káplánlakást szentelt meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyírlugoson a Szent Péter és Pál apostolok ünnepéhez kötődő templombúcsún.

Forrás: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Bakos Zsolt, Nyírlugosi Görögkatolikus Parókia2022. július 5. 19:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 631 napja íródott

A Jó Gazda osztásának gyümölcsei – ezzel a mondattal köszöntötte Szocska A. Ábel megyéspüspök 2022. június 26-án Nyírlugoson megtartott Szent Péter és Pál templombúcsún megjelent vendégeket. 

Aratni jöttünk, hiszen a magasztos és sokat jelentő munka után most ez következik! Az elkészült ikonosztázion, új lobogók, templomajtók, parókia-káplánlakás belső megszentelésével, és nem utolsó sorban az óvoda szentelésével ezeket a beért gyümölcsöket fogjuk most imádság kíséretében megszentelni.

Mi ez, ha nem a jó gazda osztásának gyümölcsei?! Melyhez nem elég csak a két kéz munkája, a kegyelem is szükséges. Meglátni és felhasználni mindazt, amit az Isten rajtam – rajtunk keresztül szeretne adni ennek a világnak! Amikor körbe nézek ebben a templomban, akkor nemcsak a kézzel fogható gyümölcsöket látom, hanem a lelki gyümölcsöket is. Melyet Pál apostol örök érvényű mondata hitelesít: én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta! Az egyházközségben szolgálatot teljesített nagyra becsült elődök nagyon boldogok lehetnek, hogy látnak Titeket, mint beért lelki gyümölcsöket! – magyarázta a főpásztor.

Valódi gyümölcsöskertben „sétálva” harang és énekszó kíséretében járták végig ezeket a szentelési helyszíneket. Erre az alkalomra egy meglepetés kórus is összeállt fiatal énekesekkel gazdagítva és emelve az ünnep pillanatait.

Hálás szívvel köszönjük meg mindenki adományát, felajánlását, kétkezi munkáját, melybe Gondviselő Istenünk „belerejthette ezeket a kincseket”!

A szertartás végén a főpásztor Ignácz András parókus atyának munkája elismeréseként papi mellkeresztet adományozott.

Forrás: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Bakos Zsolt, Nyírlugosi Görögkatolikus Parókia

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Nyírlugos
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert