Motorral az Istenszülő előtt – motoros zarándoklat Máriapócson

Motorral az Istenszülő előtt – motoros zarándoklat Máriapócson

Csaknem kétszáz motor a kegytemplom előtt – július első hétvégéjén a motorosoké volt a tér a nemzeti kegyhelyen.

Szöveg: Nádró János, Karakó Roland, fotó: Görögkatolikus Motorosok Facebook-oldala2022. július 7. 15:13

Július első szombatján Máriapócs motorosokkal telt meg és motoroktól volt hangos. Ezen a napon tartották meg a már hagyománynak számító motoros zarándoklatot. Szokás szerint vecsernyével kezdődött a ráhangolódás már csütörtök este Pocsajban. Másnap, a lelkinap alkalmával mintegy 13 motoros kelt útra, hogy a határontúli kapcsolatok erősítése mellett, a szenvedélyének, a motorozásnak is hódolhasson. Az út során Bátor Botond pálos szerzetes atya gondolatai kísérték a menetet, neki köszönhetően lelkileg feltöltődve rótták a kilométereket a motorosok. 

A nagyváradi görögkatolikus szeminárium kápolnájában végzett imaóra után megtekintették a nagyváradi római katolikus püspöki palotában található kiállítást. Ezután elindultak Huta Slavia felé, vacsorára pedig már Máriapócsra értek a zarándok motorosok. 

Szombat délelőtt a Nyírbátorban gyülekeztek azok, akik különböző irányból és városokból érkezve Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével akartak eljutni a kegyhelyre. A templom előtti főtéren majdnem kétszáz motor és még több érdeklődő gyűlt össze ezen a motorosok számára oly kedves napon. A gyerekek rövid felvonulása után kezdetét vették a különböző versenyek, melyek a motorosok ügyességét állították a középpontba. Ezt követően a Szent Liturgia, majd a motorok és motorosok megáldása következett. Az eredmény hirdetést követően közös ebédet fogyasztottak el a zarándokok.

Szöveg: Nádró János, Karakó Roland, fotó: Görögkatolikus Motorosok Facebook-oldala

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, görögkatolikus motorosok,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert