Jutalomkirándulás kétkeréken

Jutalomkirándulás kétkeréken

A nyírlugosi hittanos, egyházközséghez tartozó gyermekek számára szervezett kiránduláson szerzett élményekről a gyerekek közül Toma Petra és Toma Hanna számolt be.

Szöveg: Toma Petra és Toma Hanna, fotó: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség2022. július 7. 20:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 649 napja íródott

Hétfőn reggel 8 órakor, közel 30 gyerek gyülekezett biciklivel a nyírlugosi görögkatolikus templom melletti parkolóban. Mindenki izgatottan várta a nagy utat. 

Ignácz András atya és Rádi Dávid atya vezetésével elindultunk kétkeréken Máriapócsra, hogy részt vegyünk a háromnapos jutalomkiránduláson.

Elmondhatjuk, hogy ez a 30 km-es, hosszú út mindannyiunk számára valóban nagy kihívást jelentett, ugyanis közülünk még senki nem vett még részt ilyen jellegű megmérettetésen. Csodálatos idő volt, 35 fokos melegben tekertünk és tekertünk fáradságot nem ismerve, hogy elérjük a kitűzött célt, Máriapócsot. Útközben többször megálltunk, az útmenti kereszteknél imádkoztunk, Nyírbogáton pedig betértünk a görögkatolikus templomba is. Végig folyamatosan jelen volt a jó kedv, móka és kacagás. Dél körül érkeztünk meg, hálánkat kifejezve a megtett távolságért a templom körül bicikliztünk körbe-körbe. Finom, meleg ebéddel vártak minket a zarándokházban, ahol a szállásunk is volt. A délutáni pihenés után ellátogattunk a fatemplomba, illetve egy múzeumba, ahol a korabeli miseruhákat, és a liturgikus eszközöket nézhettük meg. A fiúk, focizni mentek a lányok sétáltak, játszottak, majd elmentünk a kegytemplomba, ahol András atya gitáros kíséretével énekeltünk, és elmondtuk az esti imádságot is, este 10 órakor mindenki aludni tért. 

Másnap reggel mindenki 6-kor kelt, reggeli után buszra ültünk elmentünk Nyíregyházára. A nap első részében nagyon nagy megtiszteltetésben volt részünk, ugyanis Ábel püspök atya audienciáján vehettünk részt. A püspök atya nagyon kedves házigazda volt, s még a teológiai napok programját is megszakította értünk. Megnéztük továbbá a szemináriumot, a Szent Miklós-székesegyházat, melynek felújítása jelenleg is tart. 

Ebédeltünk a McDonalds-ban, ezt követően ismét buszra ültünk, és meg sem álltunk a Nyíregyházi Vadasparkig, ahol az egész délutánt töltöttük. Szuper volt a fóka-show, az ócenárium, de láttunk oroszlánokat, pávákat, baglyokat, jegesmedvét, elefántot, lovakat is. A meleg ellenére nagyon jól éreztük magunkat, jégkrémmel, jégkásával tettük elviselhetővé s forróságot. 

Máriapócson, a szállásunkon felfrissültünk, pihentünk, vacsoráztunk és szabadprogramunk volt – foci, séta, beszélgetés, játszótéri játékok birtokba vétele, biciklizés. Lefekvés előtt elcsendesedtünk a templomban, ahol Dávid atyával beszélgettünk, András atyával pedig énekeltünk és elmondtuk a közös esti imádságunkat. 

Harmadik nap reggelén a biciklikkel nekivágtunk a visszaútnak. A defektek ellenére végül ebédidőre hazaértünk Nyírlugosra.

Ezúton szeretnénk megköszönni a szervezőknek, Ignácz András parókus atyának, Rádi Dávid segédlelkész atyának, Ignácz Andrásné Aleva Edit tisztelendő asszonynak, valamint Pétekné Nagy Anita, Tóthné Ambrus Veronika, Kovács Zoltán segítőknek, hogy részt vehettünk ezen a három csodálatos napon, és élményekkel teli programokat szerveztek nekünk. Bízunk benne, hogy a jövőben is minél több gyerek fog kedvet kapni és csatlakozni eme kis csapathoz.

Szöveg: Toma Petra és Toma Hanna, fotó: Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, Nyírlugos
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert