A Csengeri Görögkatolikus Egyházközség búcsúi ünnepén megszentelték a megújult templomkülsőt, valamint az ikonosztáziont, mely a csengeriek és környékbeliek adományából vált teljessé az elmúlt időszakban.
A templom címünnepén, Úrszínváltozás napján ünnepelte a közösség a templom külső-belső megújulását: a templomkülső állagának megóvása pályázati forrásból Kocsis Tibor vállalkozó kivitelezésében valósult meg; az ikonosztázion korábbi alapképeire újabb, lezáró ikonsor került, ezek is – akárcsak az alapképek – Janka Gábor atya munkái. Az ikonosztázion teljessé válását a helyiek és környékbeliek nagylelkű adománya, a képállványzat bővítését a Nyíregyházi Egyházmegye hozzájárulása tette lehetővé.
A befejezett munkálatok eredményét augusztus 6-án a hívek és a meghívott vendégek jelenlétében dr. Papp Tibor főhelynök atya áldotta meg. Az ünnepségen részt vett Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Kiss András képviselő, az IKSZ országos alelnöke; együtt imádkozott a helyi római és görögkatolikus hívekkel id. Pallai Béla atya híveivel Szatmárnémetiből, ifj Pallai Béla Nagypeleskéről, az egyházkerület papjai: Gajdos László, Orosz Gábor, Bakancsos Sándor, ifj. Obbágy László, Rádi Dávid, Magyar Márton, Szemán András atyák, valamint a korábban itt szolgálatot teljesítő atyák, Szimicsku Ferenc, Ignácz András; a tisztelendő asszonyok, papcsaládok.
Az ünnep evangéliumi szakaszára reflektálva prédikációjában dr. Papp Tibor főhelynök atya arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a hegyre fel kell mennünk a tanítványokkal, hogy meglássuk az atya dicsőségét, s azt tudjuk mondani velük együtt: Uram, jó nekünk itt lenni. A találkozás után – lejövén a hegyről – másoknak is meg kell mutatnunk, tovább kell adnunk az Isteni szeretetet és ragyogást: ez keresztényi küldetésünk is.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Csenger Városi Televízió
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |