Nagyboldogasszony Kökényesden

Nagyboldogasszony Kökényesden

A peleskei Istenszülő ikon vendégeskedett a kökényesdi görögkatolikus kápolna kisbúcsúján – beszámoló a romániai magyar görögkatolikusok életéből.

Szöveg: Pallai Béla, fotó: Rozsái Barbara és Suták Amanda2022. augusztus 16. 20:08

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 789 napja íródott

„A mennyei szent városnak gyöngykapui ma felnyílnak Jézus édesanyjának, áldott Szűz Máriának.” – énekkel vonultak végig a főútról, a kápolna felé vezető kisutcán, vállukon az ikonnal, a Nagypeleskéről, Kissárról, Lázáriból, Atyából busszal, személyautókkal érkező hívek. A piciny görögkatolikus kápolnánál már elkezdődött az utrenye s gyülekeztek a hívek az esperesi központban lévő, kökényesdi kápolna-búcsúra. Az érkező zarándokokat a falu parókusa Simon István fogadta s kísérte be a cinterembe. A hívek sokasága miatt nem a templomban, hanem a bejáratnál felállított oltárnál már előző este elkezdődtek a szertartások. Az oltár mögött Fülöp Ilona főkántor vezetésével, Tiuian László, Makó Csaba, Jakab István, Fülöp Csaba, Harangozó Dániel kántorokból álló közössége énekelte a reggeli istentisztelet ünnepi-, s a többi liturgikus szertartás énekeit. A Szent Liturgiát Pallai Béla nagypeleskei parókus vezette az oltárnál szolgáló helybeli Simon István, valamint Szemák Miklós csedregi parókusokkal. A templomban a gyóntatásnál a Harangozó József esperes segédkezett. A hívek számának sokaságát az is jelezte, hogy több, mint 150 személy járult szentáldozáshoz.

Szentbeszédében a meghívott vendégszónok a peleskei Istenszülő ikon történetéből kiindulva, egy olyan Mária jelképről beszélt, melynek ezen az ikonon mára már csak a restaurátor által megtalált helye fedezhető fel. Arról a koronáról, amelyet Mária a mennyei dicsőség és a földi szenvedések jutalmaként nyert el, amely nemcsak kezdettől fogva egyfajta kiváltság számára, de minden augusztusi Nagyboldogasszony ünnepünk Mária jelképeként, a mi mindennapjaink része is. Ezt a Jelenések könyvében, a Szent János látomásban megmutatkozó koronás, Napba öltözött Asszonyt, Máriaünnepeink alkalmával, népénekeinkben mi számtalanszor meg is énekeljük. Máriát, akit „ma ím megkoronázunk, a mennyekben, mint királynőt szent trónnal jutalmazunk”, kinek fején a „a hét malaszt tündöklő csillaga, szűz homlokon, mint gyémánt korona”, mert a „Szentháromság, mint királynőt, dicső trónra emelte, tündöklő csillag-koronát a fejére helyezte.” Ugyanakkor arról a kapcsolatról is szólt, ami ezzel a koronával összeköt bennünket, a teremtéskor kapott emberi privilégium valamint az életünk végén elérni kívánt dicsőség koronája kapcsán.

A Szent Liturgia körmenettel, majd a pápai és a nemzeti himnusz éneklésével fejeződött be, a jelenlévők miroválásban részesültek, a képviselőtestület tagjai antidórt osztottak és szeretetlakomával kínálták a zarándokokat.

Szöveg: Pallai Béla, fotó: Rozsái Barbara és Suták Amanda

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Nagypeleske, Pallai Béla
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert