Augusztus 5-én a három hierarcha szentelte fel A Kenethozókról elnevezett női monostor kápolnájának oltárát Sajópálfalán.
A női monostor épületét 2016-ban szentelték fel, ami fokozatosan szépült belülről az elmúlt időszakban: a kápolna először alapképekkel gazdagodott, később készült el az alapképek mellé az ikonosztázion. A kápolna berendezése most vált teljessé az oltár felszentelésével.
A szerzetesi kápolna egy gyönyörű kivottal (szentségházzal) is gazdagodott, mely kifejezetten erre az oltárra készült a nővérek kérésére.
Kárpáti László ikonfestő művész tervezte és a famunkát Tóth István barátja végezte el, aki asztalosként már számos ikonosztáz létrejöttében együtt dolgozott vele.
A kivot négy kis félgömb talpon áll, három hagymakupolával a tetején, elölről nyíló ajtaján keresztül akár egy diszkosz is befér a belsejébe.
Az oldalait négy festett alak díszíti: középen az ajtón mandolionban Krisztus Király, hátul egy hatszárnyú szeráf, jobb és bal oldalán pedig Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok.
A díszesen felöltöztetett oltárra helyezett kivotot Atanáz püspök atya szenteltvízzel meghintve és műróval megkenve megszentelte, majd a Szent Liturgia végén a Szentséget elhelyezte benne.
Fülöp metropolita atya ünnepi beszédében kiemelte:
„Az oltár Krisztus trónja, egyben a Szent Sír is, és az az asztal, amely közösséget teremt. Az oltár kifejezi, hogy az Isten országa itt van közöttünk, az Isten velünk van.”
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |