Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök augusztus 22-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kápolnájában tartott imaórát, melyen kenyeret szentelt. Ezzel a szertartással kapcsolta be jelképesen a nyíregyházi fogvatartottakat a nemzeti ünnepünkhöz kötődő újkenyér ünnepébe.
Az eseményt Lippai Csaba börtönlelkész atya készítette elő, aki már 2005 óta segíti a fogvatartottakat lelki vezetőként. A rendszeres lelki alkalmakon túl Csaba atya egy különleges találkozási lehetőséget kívánt teremteni az egyházmegye püspökével az általa pasztoráltak számára.
Az egyház és az intézmény jó kapcsolatát mutatja, hogy Perger Tamás István bv. alezredes parancsnok örömmel fogadta a megkeresést.
Az imaórát Ábel püspök vezette, együtt imádkozott vele dr. Mosolygó Péter atya, a Máriapócs Nemzeti Kegyhely igazgatója, és 32 fogvatartott vett részt az imaalkalmon, melyen a hierarcha megáldotta az új kenyeret. A szentelt kenyérből a fogvatartottak és az intézmény dolgozói is részesültek.
Ajándékkép Ábel atya a fogvatartottak számára egy-egy imaképet adott át, mely a máriapócsi könnyező ikont ábrázolja. Beszédében is ebből indult ki: az ikonon látható mosolyból, Mária mosolyából. Arról gondolkodott, milyen sokfélék lehetnek a mosolyok, melyeket mások felé mutatunk. Az őszinte mosolyt azonban a szem mosolygásából fel lehet ismerni. Egy olyan helyen beszélt az Istenszülő mosolyáról, ahol talán sokkal kevesebb a mosoly, s olyan élethelyzetben lévők számára, akik talán büntetésük letöltése után sem kapnak feltétlenül őszinte mosolyt – magyarázta a püspök. De az Istenszülő mosolyával bekapcsol abba a boldogságba, a szeretettség állapotába, melyre szükségünk van mindannyiunknak. Ha más nem is, a Szűzanya reánk mosolyog – vigasztalta a jelenlévőket.
A személyes beszélgetések után Szocska Ábel atya az ukrán fogvatartottakkal is szót váltott, együttérzését fejezte ki feléjük a hazájukban dúló háborús helyzet miatt, s felajánlotta az egyház segítő tevékenységét, majd anyanyelvükön imádkozták el közösen a Miatyánkot.
Forrás: bv.gov.hu, Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: bv.gov.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |