Máriapócson Szent Liturgiával nyitották meg a tanévet a nagykállói korányisok

Máriapócson Szent Liturgiával nyitották meg a tanévet a nagykállói korányisok

Nagykállóból Máriapócsra mentek tanévnyitó ünnepséget tartani a Korányi Frigyes iskola pedagógusai és diákjai, hogy a Könnyező Szűzanya lábainál, a kegyelmek helyén felajánlással és hálaadással kezdhessék meg az új tanévet.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. szeptember 2. 02:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 596 napja íródott

Máriapócson, nemzeti kegyhelyünkön tartották tanévnyitójukat a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedagógusai és diákjai. Az intézménynek néhány évvel ezelőtti egyházi fenntartásba való kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy a tanítási évet megnyitó ünnepség az iskola falain kívül, egy másik településen zajlott. „Azért jöttünk ide, hogy az előttünk álló tanévet felajánlunk az Úristennek, kérjük a pártfogását, és kérjük a Szűzanya közbenjárását.” – hangzott a döntés indoklása Gincsai Zoltánnak, az intézmény vezetőjének ünnepi beszédében. Nagyon sok diáknak és családjának volt fontos az tanévnyitón való jelenlét, s a nyár utolsó napjának estéjén úgy töltötték meg a templom mögött található tábori oltár körüli teret, mint a zarándokok tették azt a nyári hónapok során. 

A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök jelenlétében Lipcsák Tamás atya vezette, koncelebrált további hat paptestvér: Orosz István Árpád kállósemjéni esperes-parókus atya, Kiss Zsolt nyírbátori esperes-parókus atya, Jaczkó Sándor balkányi, Szokira János bökönyi parókus atyák, dr. Mosolygó Péter atya, a kegyhely igazgatója, valamint Grunda Dávid atya, az iskola lelki vezetője. 

A szertartáson Ábel püspök atya prédikált, aki hálásan köszönte a szülőknek a bizalmat, hogy erre az intézményre bízták rá gyerekeiket, a pedagógusoknak a felkészültséget és a gyermekeknek a figyelmet, a fegyelmezettséget, mellyel jelen voltak a liturgián.

„Iskolánknak nincs szégyellnivalója a megyében, pedagógusaink felkészültek és igyekeznek legjobb tudásuk szerint átadni a gyermekeknek az ismereteket” – mondta, s e mellett az intézmény görögkatolikus mivoltának jelentőségére hívta fel a figyelmet.  „Nagyon fontos és felelősségteljes feladat ez, hiszen ezek a gyermekek a mi jövőnk – fogalmazott az atya. Nem mindegy, milyen oktatásban, nevelésben részesülnek a gyermekek: a jövőt alakítjuk a gyermekeink taníttatása, neveltetése által.” Egy tölgyfáról szóló tanmesét elevenített fel, melyben a fa eleinte nincs tisztában saját értékeivel, mindenféle tanácsot meghallgat, de nem találja önmagát bennük. Mi, emberek is éppígy vagyunk, sok tanácsot adnak, de nekünk, keresztényeknek egyetlen tanácsadóra kell csupán hallgatnunk, Jézus Krisztusra, aki ekképp határozta meg önmagát:

»Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat.« Lk4,18  

„Csak Krisztusban talál minden egyes ember önmagára, őbenne bontakozunk ki igazán.” Hiszen az Atya mindannyiunkra valamely feladatot bízott, melyet be kell teljesítenünk.

Ennek az iskolának a feladata, a tudás átadása mellett, a minket szerető Isten vigasztaló szavainak és a keresztény hitigazságoknak közvetítése.

A szertartás végén Gincsai Zoltán igazgató szólt a jelenlévőkhöz. „Isten segítségével vagyunk, amik vagyunk” – utalt vissza a püspöki szentbeszédre és egyúttal Ábel püspök atya címerére. „Az Ő, valamint a püspök atya, az egyházmegye, és sok-sok jóakaratú embertársunk segítségével vagyunk, amik vagyunk és leszünk, amik lenni szeretnénk.” 

Az igazgató megköszönte a pedagógusok erőfeszítéseit, s a szülőknek a bizalmat: „hiszem, amikor a szülők rábízzák gyermekeiket egy iskolára, akkor a nevelésükben társául fogadnak bennünket” – ezt a bizalmat kérte a jövőben is az édesanyáktól, édesapáktól: „tegyünk meg mindet együtt a ránk bízottakért.”

„Van Nagykállóban egy iskola, mely várja a tanulni vágyó diákokat” – hangsúlyozta.

Beszédét követően Grunda Dávid lelki igazgató mondott köszöntőt és köszönetet a segítségért, melyet a több száz diákot megmozgató esemény során vagy előkészítésekor kapott. 

Minden korányis diák és pedagógus részesült személyes áldásban, aki a szentségek kiszolgáltatása alatt beállt a sorba; a Szent Liturgia végén pedig a főpásztor áldásával kezdhették meg a jelenlévők a 2022/23-as tanévet Máriapócson.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tanévnyitó, Máriapócs, Korányi,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert