Ne féljünk a kereszttől, öleljük magunkhoz! – negyedszázados jubileum Nyíregyházán

Ne féljünk a kereszttől, öleljük magunkhoz! – negyedszázados jubileum Nyíregyházán

A Nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus templom felszentelésének és az önálló egyházközség megalapításának huszonöt éves jubileumát ünnepelték a hívek és meghívott vendégek szeptember 18-án az egyházmegye főpásztorával, Szocska A. Ábel püspök atyával.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. szeptember 20. 01:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 579 napja íródott

A hierarcha az elmúlt években többször is ellátogatott a közösségbe, melynek temploma, környezete és közössége is úgy fejlődött, növekedett, alakult, ahogyan egy mozaik készül: apró darabkái által egy nagyobb képpé formálódik. 

Ábel atya az elmúlt években együtt ünnepelte a kertvárosiakkal az egyes megállókat: az „irgalmasság kapujának” megáldását, harangszentelést, papszentelést végzett korábban a templomban. Idén a kívülről és belülről megújult templomépületet szentelte meg, és imádságos jelenlétével bekapcsolódott a negyedszázados jubileumba.

„Jólesik közösségünknek a főpásztor figyelme és szeretete, de még fontosabb az a bizonyosság, amit a püspök jelenléte jelez: hogy az egyház a helyi egyházban él és valósul meg, s valahányszor a főpásztor velünk imádkozik, ezt a bizonyosságot reprezentálja” – fejezte ki köszönetét főpásztorának a házigazda, dr. Obbágy László parókus atya a liturgia végén.

A belvárosi egyházközségből kinőve egy virágzó közösség alakult a kertvárosi hívekből, akik között növekedve három, az oltárnál ministráló gyermekből is pap vált. Egyikük, Kovács Csaba atya, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola lelki igazgatója jelen volt, ifj. Obbágy László atya pedig később csatlakozott az ünnepséghez. Rajtuk kívül megtisztelte jelenlétével az eseményt dr. Papp Tibor főhelynök, Kondás Sándor, dr. Janka György esperes-parókus, dr. Soltész János és dr. Mosolygó Marcell atyák és dr. Gyurkovics Miklós atya, a hittudományi főiskola tudományos rektorhelyettese, dr. Ivancsó István atya teológiai tanár, valamint Szabó Sándor nyugalmazott görögkatolikus áldozópap. Az ökumenikus egység jegyében a Kertváros további felekezetei is képviseltették magukat a görögök ünnepségén, jelen volt többek között Kovács Erzsébet evangélikus lelkész is. 

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepkörében a vasárnap felolvasott evangéliumi szakasz Krisztus szenvedéstörténetét idézte, s emlékeztetett mindenkit a keresztáldozatra a templom közepére kihelyezett kereszt is, mely előtt a szertartás alatt meghajoltak a papok és a hívek.

Ábel püspök atya a szentbeszédében szintén a Krisztus keresztjéről beszélt, melyhez hozzákapcsolta az egyik legfontosabb emberi gesztust, az ölelést. 

„A kereszt is azért adatott, ez a templom is azért építtetett, hogy vigasztalja azokat, akik hozzá fordulnak” – mondta a szónok.  

Akár az ölelés, mely vigasztal, bátorít, örömöt fejez ki, szerelmet ad, erőt sugároz, attól függően, milyen élethelyzetekben öleljük meg a másik embert – gondolkodott az ölelés fontosságáról.

„Sokkalta könnyebb a keresztet vinni, hogyha magamhoz ölelem” – idézte fel egy a beteg gyermekéről gondoskodó paptestvére szavait. 

„Jézus magához ölelte a keresztet. Nemcsak örömteli pillanatokban lehet ölelni, hanem a nehézséget is, meg lehet ölelni a keresztet is.”

Minden megpróbáltatásban érvényes ez a magatartás: „ha meg akarsz nyugodni, ha azt akarod, hogy könnyeb legyen, öleld magadhoz a keresztet, mert ha magadhoz öleled, megtapasztalod, a kereszt értékét, nem csak a súlyát, s azt, hogy a keresztviselés áldással is jár” – részletezte az atya.

Arra biztatta a hallgatóságot, hogy ne akarják eltaszítani a nehézséget maguktól, ne a könnyebb utat válasszák, mert nem ez a krisztusi út. 

A krisztusi utat követve arra hívott: „ne féljünk a kereszttől, öleljük magunkhoz!”

A liturgia végén a köszöntések hosszú sorában nemcsak a meghívott vendégek kaptak helyet. Obbágy atya felsorolta mindazon közösségi tagok nevét is, akik tettek a közösség gyarapodásáért, életben tartásáért, fejlődéséért, s bár mindenkit nem említhetett meg név szerint, a prédikációban oly sokszor elhangzó ölelésre visszautalva a parókus szeretetteli körülöleléssel igyekezett kifejezni háláját mindenki felé. Hiszen e huszonöt évből húsz esztendőt ő szolgált ebben a közösségben, s vele együtt szolgálatkészen munkálkodtak a közösség tagjai is – emlékeztette a jelenlévőket László atya.

A most megünnepelt negyedszázadról jubileumi könyvet készített Obbágy László atya, melyben korábbi szolgálattevők, hívek egyaránt írtak, s történeti és képes összefoglalók mutatják meg az évek emlékmozaikjait. Ebből a könyvből a főpásztor is kapott a szertartás végén.

A templom közelmúltban való megszépülése során a teljes külső-belső festés mellett szigetelték a lábazatot, megújították az ereszcsatornákat, szigetelték a tető egy részét, a belső festés után díszítőfestést végeztek a mesterek. Mindezt állami támogatásból valósította meg a kivitelező, Gál Attila és csapata.

A körmenet és miroválás után ünnepi ebéd következett, melynek egy része névtelen felajánlás által került az asztalra.

A balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda óvodapedagógusai mézeskalácsból készítették el a jubiláló templom kicsinyített mását.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, jubileum, Kertváros, templommegáldás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert