Új liturgikus tárgyak és ikonok Rohodon

Új liturgikus tárgyak és ikonok Rohodon

Új ikonokkal, zászlókkal, emléktáblával gazdagodott a Szent Kereszt felmagasztalásának címünnepére szentelt rohodi görögkatolikus templom.

Szöveg: Szabados János, fotók: Mogyorósiné Szabados Andrea, Trescsula József2022. szeptember 29. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 567 napja íródott

Zolcsák Miklós hajdúsámsoni szervezőlelkész, ikonfestő készítette az ikonokat, melyek Szent Márk és Szent Lukács apostol és evangélistákat, valamint a nagy keleti egyházatyákat: Aranyszájú Szent Jánost, Nagy Szent Bazilt, Nazianzoszi Szent Gergelyt és Damaszkuszi Szent Jánost ábrázolják.

A szeptember 24-i búcsúünnepen a zászlókat Zolcsák Miklós atya, az új ikonokat Kanyó Árpád hodászi parókus atya, az emléktáblákat pedig Seres Péter leveleki parókus, kerületi esperes szentelte meg, aki az ünnepi liturgia homíliáját is mondta. Szentbeszédében Krisztus kereszten mondott – János evangéliumbeli – szavainak értelmezésével a kereszt köré gyűlő egyház közösségformáló szerepére emlékeztetve, az ebben való tevékeny részvételre buzdította a jelenlévőket.

Köszönet felajánlóinknak és támogatóinknak, és az ünnepen megjelent hűséges híveinknek!

Szöveg: Szabados János, fotók: Mogyorósiné Szabados Andrea, Trescsula József

Nyíregyházi Egyházmegye

Rohod, búcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert