Guests in Nagypeleske

Nyíregyházi vendégek Nagypeleskén

Október 1-én nyíregyházi zarándokokat fogadott a nagypeleskei egyházközség, akik hármas ünnepet ültek: az Istenszülő oltalmát, a templomrestaurálási és szentelési évfordulót, amikor Fülöp érsek-metropolita egy évvel ezelőtt ezen a napon helyezte Szent László király csontereklyéjét az oltárba, valamint az idősek világnapját.

Szöveg: Pallai Béla, fotó: Rozsái Barbara2022. október 5. 05:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 734 napja íródott

A Nyíregyháza-jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség erre az alkalomra szervezte őszi kirándulását Nagypeleskére és Szatmárnémetibe. Az ünnepi Szent Liturgia előtt a vendégeknek alkalmuk volt megtekinteni a Magyar Kormány támogatása által felújított templomot, a Rétay és Benedek cég által 1906-ban készített, mára ugyancsak felújított ikonosztázt, az 1700-as évekből származó Istenszülő-ikont, s a templom mellett található Peleskei Emléktér nevet viselő mini-múzeumot. A zarándokok között volt Dr. Szabó Irén néprajzkutató, a következő évben megnyíló Görögkatolikus Múzeum igazgatója, akinek a közreműködésével (a szatmárnémeti Athoszi kereszttel együtt) a peleskei Istenszülő-ikon is jelen lehetett az 52. Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a Pesti Vigadóban megrendezett Orcád Világossága című kiállításon. A hívek gyertyát gyújtottak és imát is mondtak szeretteikért az ikon előtt.

Ünnepi szentbeszédében a zarándokokat kísérő Ősz Tibor parókus atya kifejtette, mennyire lényeges tudatosítani, milyen védelmünk van az Istenszülő személyében. Ő nemcsak a konstantinápolyi Blacherna templomban összegyűlt híveknek, de minden Máriát tisztelőt és segítségéért hozzá fohászkodó hívének is oltalma. Utalt a nap ünnepeltjeire, azokra a szépkorúakra, akiknek a bölcsessége, tapasztalata elengedhetetlen útmutató a mai kor emberének, főleg a fiataloknak. „El kellene gondolkodnunk komolyan azon, mennyivel bölcsebb lenne hallgatni az öregekre, akik sok mindent láttak már és többet is tudnak, mint mi. Akik – a korukból kifolyólag – merőben messzebb tekintenek vissza, mint mi, s a megélt élettapasztalatuk, példamutatásuk, tanácsaik segíthetnek nekünk, az előrehaladásban, a mindennapi gondok megoldásában, a döntéseinkben.” – mondta.

A Szent Liturgia végén, Béres Antal polgármester, a település, valamint a vendég zarándokok legidősebbjeit ajándékkal üdvözölte, és köszönte meg hűségüket. Ezt követően Iván Mária, a Szent Anna Nőszövetség nevében tartott irodalmi felolvasást, majd Magyari Thomas hegedűjátékát hallgathatták meg a jelenlévők. A templomi szertartás és ünnepi megemlékezés miroválással és Szűz Mária-pogácsa osztással zárult. Az idősek emlékkártyát is kaptak, amelyen Ferenc pápa intelmei voltak, mi szerint „az öregkor nem haszontalan idő, amikor félre kell állnunk és be kell húznunk az evezőket a csónakba, hanem olyan időszak, amikor még gyümölcsöt teremhetünk: új küldetés vár ránk, mely arra hív, hogy a jövőbe tekintsünk.”

A vendégeket a nőszövetség ebédje és a görögkatolikus fiatalok néptánc előadása várta a falu közösségi házában. Az ízletes peleskei-káposzta elfogyasztása után a zarándokok buszra ültek, hogy Szatmárnémetiben is látogatást tegyenek. Ott megtekintették a Szent Miklós görögkatolikus templomot, valamint a római katolikus püspöki székesegyházat is.

Szöveg: Pallai Béla, fotó: Rozsái Barbara

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Partium, ünnep, Istenszülő oltalma
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert