Szeptember legvégén a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola legkisebbjeit felavatták a felsőbb évfolyamok diákjai és a pedagógusok. Bihari Beatrix beszámolója.
Felavattuk kis elsőseinket, ezzel iskolánk teljes jogú polgáraivá fogadta őket. Műsorukkal bearanyozták a közönség soraiban helyet foglaló szüleik és hozzátartozóik napját. Kis bemutatkozó műsoruk után esküt tettek társaik előtt, hogy az iskola minden szabályát betartják és példamutató viselkedésükkel emelik iskolánk színvonalát.
Majd Ignácz András és Rádi Dávid atyák közösen megszentelték őket kérve az egyházi szemlélet szerinti gondolkodás és viselkedés betartását.
Ezután a negyedik évfolyamos tanulók kézzel készített köszöntő ajándékkal kedveskedtek elsőseinknek.
Végezetül iskolánk vezetői átadták az iskola jelképéül szolgáló bordó nyakkendőt, valamint sálat.
(Felkészítő pedagógusok: Hornyákné Szabó Boglárka, Zengőváriné Soós Tímea és Rácz-Greskó Alexandra.)
Az ezt követő napon ünnepeltük meg az zenei világnapot. Ebből az alkalomból a második évfolyamos tanulóink készültek egy mindenki számára szórakoztató műsorral az egyik szünetben. A közönséget arra kérték énekeljenek velük együtt, ha ismerik a dalokat, melynek a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály eleget tett. Az interaktív előadással tették élvezetessé a megemlékezést.
(Felkészítő pedagógusok: Madarászné Mészáros Tímea és Jobbák Diána.)
Forrás és fotó: Szent Péter és Pál iskola
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |