Rómába zarándokoltak a debreceni püspökök

Rómába zarándokoltak a debreceni püspökök

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora debreceni püspöktársaival, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával és Fekete Károly református püspökkel ökumenikus zarándoklaton vett részt szeptember 27. és 30. között Rómában. A három debreceni püspök Ferenc pápával is találkozott.

Forrás: Tiszántúli Református Egyházkerület Sajtószolgálata, Magyar Kurír, fotó: Törő András; Vatican Media2022. október 5. 16:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 540 napja íródott

Debrecenben három keresztény felekezet püspökségének van székhelye. A református, a római katolikus és a görögkatolikus püspökök testvéri kapcsolatban vannak egymással a városban, aminek jele az is, hogy a három egyházi elöljáró havi rendszerességgel találkozik informális beszélgetés és közös imádság keretében.

Ez az ökumenikus lelkület illik is a hely szelleméhez, hiszen Debrecen az a város, ahol 1991-ben II. János Pál pápa elhelyezte a felekezetközi megbékélést jelképező koszorút a 17. századi ellenreformáció idején üldöztetést szenvedett protestáns prédikátorok emlékművén, a gályarabok emlékoszlopán.

Fekete Károly református püspök, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita 2017-ben, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján együtt látogattak el Genfbe, ahol találkoztak Olav Fykse Tveittel, az Egyházak Világtanácsa akkori főtitkárával is.

A három püspök mostani római látogatása e közös ökumenikus utazás folytatása, amely a világjárvány miatt eddig váratott magára.

A római látogatás során a debreceni püspökök szeptember 28-án részt vettek a szerdai általános kihallgatáson is, melyen Ferenc pápa katekézisében az imádságot állította tanítása középpontjába. Hangsúlyozta, hogy az imádkozó ember kapcsolata elmélyül Istennel, és ez a boldogság igazi forrása; utalt a gazdag ifjú bibliai történetére, aki az evangélium szerint szomorúan távozott el Jézus közeléből, mert inkább nagy vagyonához ragaszkodott. A pápa rámutatott: a gazdagság sem menti meg az embert a szomorú élettől, ám az imádságos Istenhez fordulás boldogsághoz vezet.

A debreceni egyházi elöljárók az általános kihallgatás után találkoztak a Szentatyával. Ajándékként egy a II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatásáról készült, egyedi díszkötésű albumot nyújtottak át Ferenc pápának; az album Hapák József fotóit és az akkor elhangzott beszédek szövegét tartalmazza angol és magyar nyelven. A pápa örömmel fogadta az ajándékot, magyarul is köszöntve a püspököket, és a rövid beszélgetés során megerősítette szándékát, hogy hamarosan ismét Magyarországra kíván látogatni.

A rövid római látogatás során a debreceni püspöki delegáció a Pápai Magyar Intézet vendégszeretetét élvezte.

A főpásztorok találkoztak Kurt Koch bíborossal, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnökével, aki előrevetítette a Niceai Zsinat (325) és az Augsburgi hitvallás (1530) közelgő évfordulóit, amelyek jelentős ökumenikus eseményként állnak majd előttünk.

A debreceni püspökök látogatást tettek a Collegium Germanicum et Hungaricumban, a Szent Atanáz Kollégiumban és az Orientale Intézetben, ahol az intézményvezetőkkel történt találkozás mellett elbeszélgettek az ott tanuló magyar kispapokkal is. Római programjuk részeként Habsburg-Lotharingiai Eduárddal, Magyarország szentszéki nagykövetével is találkoztak. A találkozók közben megtekintették a Vatikán és Róma legfontosabb egyházi helyszíneit.

A Vatikáni Rádióban Vértesaljai László, a magyar szerkesztőség vezetője kérdezte őket római útjukról.

Forrás: Tiszántúli Református Egyházkerület Sajtószolgálata, Magyar Kurír, fotó: Törő András; Vatican Media

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumneikus, Ferenc pápa, Kocsis Fülöp, Fekete Károly, Palánki Ferenc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert