Filmek a fiatalokról a Rókahegyi Görög Estéken

Filmek a fiatalokról a Rókahegyi Görög Estéken

Október 4-én tartották Rókahegyen a Görög Esték következő eseményét. Dr. Obbágy Veronika beszámolóját olvashatják.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika2022. október 5. 23:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 539 napja íródott

Érdekes színfoltja volt a sorozatnak a mai, hiszen nem szóbeli előadás volt, hanem filmvetítésen vehettünk részt. A Kondás Kristóf által készített, 3 részből álló film mindannyiunkat meghatott. Az első részben az idei 20. ifjúsági gyalogos zarándoklatot láthattuk. Lélekemelő nyilatkozatokat hallhattunk, hitet erősítő volt látni a fiatal zarándokok hosszú sorát, a fáradt, valószínűleg sebekkel teli lábak, hólyagos talpak ellenére mosolygós arcokat. És a megérkezés Égi Édesanyánk kegyképéhez… Az arcok mindent elárultak… 

A második részben a 25. Szent Damján táborról láthattunk részleteket. Az „egy hét tömény szeretet” sugárzott a résztvevők arcán. Úgy a szervezők, segítők, mint a testileg-lelkileg sérült fiatalok arckifejezésén. A csodálatos, megható képkockák könnyeket csaltak a szemünkbe. Milyen boldogok mindannyian! Mennyi szeretet sugárzik belőlük! Milyen fantasztikus, ötletes játékokkal, motorozással teszik felejthetetlenné azt a néhány napot, amit a szülők nélkül töltenek. Mekkora szervezés, figyelem szükséges a szervezők részéről.

A harmadik rész a Miskolci Görög Napokról szólt. A Miskolci Jezsuita Gimnáziumban szerveztek a görögkatolikus gyermekek számára egy csodálatos, játékos napot, melyet imakeretbe foglaltak. A reggel a templomból indult és az este a templomban fejeződött be. Napközben testet-lelket erősítő fizikai és szellemi játékokban szórakozhattak. A riportokból sugárzott a görögkatolikus öntudat, a hit és az a megnyugtató érzés, hogy van jövőnk!

A film megtekintése, átélése után még többet fogunk imádkozni magyar görögkatolikus egyházunkért, fiataljainkért, jövőnkért!

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, előadás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert