Centenáriumot ünnepeltek Szabolcsversmarton, és bölcsődét szenteltek Fényeslitkén

Centenáriumot ünnepeltek Szabolcsversmarton, és bölcsődét szenteltek Fényeslitkén

100 éve építették a szabolcsveresmarti görögkatolikus templomot. A jubileumi ünnepségen az Istenszülő oltalmába ajánlott templomban a közösség több mint tíz görögkatolikus lelkipásztorral, az elszármazott és filiákból érkezett hívekkel, valamint közéleti személyiségekkel ünnepelt együtt. A Szent Liturgia után az egyházközség fenntartásában, a kisvárdai kistérségben működő bölcsődei hálózat legújabb, harmadik tagját, a fényeslitkei munkahelyi bölcsődét adták át és szentelték meg.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. október 10. 19:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 557 napja íródott

Száz éve építették fel Szabolcsveresmarton az Istenszülő oltalmába ajánlott görögkatolikus templomot. A centenáriumra többek között az épület megújításával (salétrommentesítéssel és tetőtorony-javítással) készült a közösség. 

 

A búcsúi liturgiát október 9-én tartották, melyet dr. Papp Tibor atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke végzett a házigazdával, Máté Csaba parókus atyával, a korábban itt szolgálatot teljesítő Szilágyi János atyával, Szabó Gábor demecseri esperes-parókus atyával és a kerület papságával.

Ünnepi szentbeszédében Papp Tibor arra mutatott rá, milyen fontos megállni és megvizsgálni azt az utat, melyen haladunk. Visszatekinteni az ősök hitére, mely segítségével felépítették ezt a templomot. „Milyen jó, hogy van templomunk – mondta, mi, krisztusiak itt azt is ünnepeljük, azzal a bizalommal lehetünk itt, hogy az Isten úr a káosz fölött, hogy a történelem minden szála az Ő kezében fut össze, s hogy nekünk a legjobbat akarja. Nem újabb kőtáblát adott nekünk, hanem az élő Krisztussal találkozhatunk, testét és vérét vehetjük magunkhoz.”

Feladatunk, hogy megismerjük a múltunkat, s jól kell megélni a jelenünket, de azt nem tudjuk, milyen lesz a jövőnk. Az őseink ugyanakkor előremutató módon tanítanak: azzal foglalkozzunk, ami a legfontosabb, az örök életet bíró lelkünkkel. A felolvasott evangéliumi történet is erre figyelmeztet: Márta elvész a nagy szolgálatban, ő „szüntelen úton – s lehet, jó úton – van: Jézusért, ám nem Jézussal. Pedig nem lehet úgy szolgálni Őt, hogy magáról Jézusról felejtkezünk el.”

Hiába hajtjuk a munkánkat, ha nem vesszük észre, nem halljuk meg Krisztus üzenetét: egy a szükséges, egy a fontos – odafigyelni az Istenre – magyarázta a főhelynök. „Ha nem csatlakozunk az élet forrásához, akkor nem működik elég jól az életünk. Hogy is éghetne a lámpa kanóca az olaj nélkül? Csak füstölög, mint Márta füstölgött magában bosszankodva.” Ahhoz, hogy velünk mindez máshogy történjen, arra kell törekednünk, hogy „ez a templom ne váljon múzeummá soha, ne szép hely legyen, melyet megnéznek, hanem legyen ez a templom a találkozás helye az élő Istennel, ahol nem felejtjük el, mi az igazán fontos, ahol meghalljuk az üzenetet” – intett prédikációja végén.

Bár Ábel püspök atya személyesen nem tudott jelen lenni az ünnepségen, főhelynöke átadta nevében azt a határozatot, mely díszes papi mellkereszt viselésére jogosítja fel Máté Csaba parókust. Csaba atya egy ezüst mellkeresztet kapott a főpásztortól szolgálatának elismeréseképp. 

A liturgia miroválással és antidórosztással zárult, majd a hívek, a papok és vendégek közösen indultak a településről a szomszédos Fényeslitkére, az egyházközség filiájába. Itt egy új bölcsődét épített a szabolcsveresmarti közösség pályázati forrásból, valamint saját finanszírozási keretből. 

A két kiemelkedő eseményt összekapcsolva a bölcsőde megszentelésére és átadására is ezen a napon került sor. Az új bölcsődével együtt immár három helyszínen segíti a fiatal munkavállaló családokat a kisvárdai kistérségben a Szabolcsversmarti Görögkatolikus Egyházközség fenntartásában működő bölcsődei hálózat, melyben a bölcsődei ellátás mindhárom, jogszabályokban engedélyezett formája (családi, munkahelyi és minibölcsőde) megvalósul.

Újdombrád (családi és minibölcsőde) és Szabolcsveresmart (családi bölcsőde) után Fényeslitkén adtak át egy új, modern, huszonnégy férőhelyes munkahelyi bölcsődét, ezáltal összesen csaknem hetven gyermek nevelkedhet biztonságos, szeretetteli környezetben, keresztény értékrendű intézményben, míg szüleik dolgoznak. 

Az édesanyák vagy gyermekkel otthon maradó szülők a munka világába történő visszaállásának a lehetősége, s így a gyermekek megfelelő napközbeni elhelyezése annál is inkább fontos, hiszen napjainkban a gyermekvállalás utáni mihamarabbi munkavégzés sok esetben megélhetési kényszer.

A fényeslitkei bölcsőde – munkahelyi bölcsődeként – elsősorban az egyházközség által fenntartott intézményekben foglalkoztatott 105 munkatárs közül a kisgyermekes családok gyermekeit fogadja, ugyanakkor a férőhelyek ötven százalékát a környék további, nem foglalkoztatott családjaiból érkező gyermekek teszik ki majd. A három bölcsődei csoport tervek szerint 2023 januárjától veheti birtokba a 270 négyzetméternyi, padlófűtéses épületet, mely a kor legmodernebb elvárásainak is megfelel: teljes mértékben megújuló energiaforrásokra támaszkodik, sószobájában sóterápiát alkalmazhatnak az ide járó gyermekek, valamint a település lakosai. (Hasonló sószobával működik a szabolcsveresmarti bölcsőde is.) További tervek szerint a korai fejlesztést segítő fejlesztőpedagógiai szolgáltatást is kialakítanak a sajátos nevelést igénylő gyermekek számára. A családi bölcsődék extra szolgáltatása a bébitaxi is, mely segíti a gyermekek számára a bölcsődékbe jutást.

Az átadási ünnepségen elsőként dr. Papp Tibor főhelynök atya köszöntötte a megjelenteket, és az intézmény azon legfőbb célkitűzéséről beszélt, hogy az élő Isten szeretetét a gyermekekbe plántálják. A bölcsőde nevében, a Szent Miklós bárkájában (előképe Noé) megjelenő isteni kegyelem megtartó erejére hívta fel a figyelmet. 

Majd dr. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára szólt a vendégekhez. Fontos a családok megerősítése – mondta, s ez a családtámogatásokkal direkt és indirekt módon történhet meg. Ilyen indirekt támogatás a családok megerősítéséhez a bölcsődék létrehozásának lehetősége is. Akkor is igent kell tudnunk mondani az életre, a jövőre, a reményre, mikor sok nehézség vesz körül. Minden eszközzel ezt kívánja segíteni a kormány a családpolitika tekintetében is.

Dr. Seszták Miklós a térség országgyűlési képviselője gratulált ahhoz a törekvéshez, mely ennek a bölcsődének a létrejöttét életre hívta. Ha a gyermekek szemléletének, hitének alakítása és formálása már ebben a korosztályban megtörténik, ez igazán elkíséri az embert ebből a korai szakaszból. Miskolczi Gábor, Fényeslitke alpolgármestere, a helyi közösség világi elnöke, háláját fejezte ki, hogy új közösségi színtér formálódik a településen, mely segítség a családoknak: „a jövőt jelképezi ez a bárka”.

Máté Csaba parókus atya házigazdaként, Bacskainé Papp Johanna pedig a bölcsődék intézményvezetőjeként fejezte ki örömét afölött, hogy a településen bölcsőde létesülhetett.

A beszédek után ünnepélyes szalagvágást követően a jelenlévő paptestvérek imádságával kísérve Tibor és Csaba atya, megszentelte az épületet. A társbölcsődék gyermekei műsorral kedveskedtek.

Végül szeretetvendégségre invitáltak minden jelenlévőt.

A Szabolcsveresmarti Görögkatolikus Egyházközség kiterjedt szociális hálót épített ki az elmúlt több mint tíz évben a házi segítségnyújtással, a tanyagondnoki szolgálattal, az idősek nappali ellátásával és bölcsődékkel. Ezekben az intézményekben összesen száztól több munkavállalót alkalmaznak és több mint nyolcszáz ellátottról gondoskodnak hét településen.

A szociális szféra fejlesztése mellett a veresmarti parókus, Máté Csaba atya egy új görögkatolikus kápolna (fatemplom) építtetésébe kezdett Fényeslitkén egy évvel ezelőtt, melynek alapkövét Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg 2021. szeptember 18-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Szabolcsveresmart, bölcsőde, szociális,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert