Népdaloktól és a megemlékezés hangjaitól zengett a nyírlugosi görög iskola az elmúlt héten

Népdaloktól és a megemlékezés hangjaitól zengett a nyírlugosi görög iskola az elmúlt héten

Az évfolyam hangját keresték a „Száll az ének szájról szájra” elnevezésű versenyen a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskolában.

Szöveg és fotó: Bihari Beatrix2022. október 25. 21:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 520 napja íródott

Az intézményben október 18-án az alsós évfolyamon népdaléneklési versenyt rendeztek. Első évfolyamtól negyedik évfolyamig osztályonként 5-5 fő nevezésére volt lehetőség. Ezt a versenyzőszámot szinte minden osztály teljesítette. A drukkoló szülők is szép számban megjelentek, hogy biztassák gyerekeiket. Volt évfolyam, ahol a tavalyi verseny győztesei is indultak és ismét briliánsan is teljesítettek. A nagyszámú jelentkezések miatt a verseny két helyszínen zajlott. A kis énekeseknek egy előírt és egy szabadon választott dalt kellett elénekelniük.

A nyertesek évfolyamonként a következők:
1 évfolyam:
Féki Gergő (1.a)
Vinter Liliána (1.b)

2. évfolyam:

Almási Rebeka (2.a)
Tripsánszki Kristóf (2.b)
Szakály Janka (2.b)
Nagy Jázmin (2.b)

3. évfolyam:
Illyés Anna (3.a)
Péntek Szabina (3.b)

4. évfolyam:
Fucskó Fanni (4.b)
Féki Fruzsina (4.b)
Hornyák Roland (4.b)
Szántó Lajos (4.b)

A többi kis énekes is jutalomban részesült a teljesítménye és részvétele okán.

Minden versenyzőt a saját osztályfőnöke illetve ének szakos pedagógusa készített fel, a verseny lebonyolításáról két pedagógus gondoskodott: Kósa Ildikó és Zengőváriné Soós Tímea.

Október 21-én az 56-os forradalom és szabadságharc hőseiről emlékeztek meg az iskolában. Az 5.a és 5.b osztály tanulói megható műsor keretében elevenítették fel a szomorú eseményeket. Kremniczky Tímea tanárnő vezetésével az énekkar gyönyörű zeneszámokkal színesítette a megemlékezés pillanatait. A műsor végéhez közeledve 56-os alakzatot formáló mécseseket gyújtottak a gyerekek. (Felkészítő pedagógusok voltak: Májerné Nagy Katalin és Fényesné Néző Anikó.)

Szöveg és fotó: Bihari Beatrix

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert