Szent Mihály és Gábor főangyalok és a test nélküli mennyei erők ünnepe

Szent Mihály és Gábor főangyalok és a test nélküli mennyei erők ünnepe

Az angelosz görög szó hírnököt, követet jelent. A Szentírásban sokszor találkozunk velük mint küldöttekkel, harcosokkal, akik valamilyen isteni üzenetet közvetítenek az emberek felé, legyen az figyelmeztető szó vagy örömhír, mert az Úr „angyalait szelekké teszi és szolgáit tűznek lángjává” – ahogy azt a zsidókhoz írt levélben is olvashatjuk. Őket ünnepeljük november 8-án.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. november 7. 22:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 507 napja íródott

Az angyalok Isten teremtett világának és az embereknek a védelmezői, s az isteni és emberi világok közti közvetítők. Ugyanakkor az Isten dicsőségét hirdetik a mennyei liturgián. Ahogyan ezt a pap csendes imájában is mondja:

„Hálát adunk neked ezen szent szolgálatért is, melyet kezünkből elfogadni méltóztattál, noha neked az arkangyalok ezrei, az angyalok miriádjai, a hatszárnyú, sokszemű, fennlebegő szárnyas kerubok és szeráfok szolgálnak.”

A Szentírásban többek között így olvashatunk róluk:

„Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked.” Lk1,19

„Ugyanabban az időben mindkettőjük imádsága meghallgatást nyert a fölséges Isten színe előtt, 17és elküldte Ráfael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt.” Tób3,16

„Ekkor harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak.”Jel12,7

Mihály, Gábor és Rafael főangyalok. Nevükben is hordozzák Istenhez való kötődésüket: a héber gabri el jelentése „Isten ereje”, a míka el: „ki olyan, mint az Isten?”, rapha el: „Isten meggyógyít”.

Imádkozzuk az akonyati istentisztelet sztichiráival és imáival!

A hármasfényű Istenségnek legfényesebb trónállója vagy, Szent Mihály fővezér, és a mennyei erőkkel hangoztatod örömmel:  Szent vagy, ó Atya,  szent vagy, kezdet nélkül való Ige, és szent vagy, Szentlélek, Egy dicsőség, egy uralom és egy természet, egy istenség és egy hatalom!

Alakod lángoló, és jóságod csodálatos, Mihály főangyal, mert szellemi lényeddel bejárod a föld határait, teljesítve, amit a mindenség Teremtője parancsolt. Erődben hatalmasnak ismerünk, és a te szent nevedet viselő templomot gyógyulások forrásává teszed.

Urunk, ki angyalaidat,  mint írva van, szélvésszé, és szolgáidat égető tűzzé teszed, arkangyalaid rendjében Mihály főangyalt tetted meg legfőbbnek. Ő pedig, Ige, a te kézintésednek engedelmeskedik, és a háromszorszent éneket félelemmel énekli a te dicsőségedre.

A minden időt megelőző Értelem második fényforrásként tűntetett ki téged, Gábor arkangyal, ki isteni beavatottsággal megvilágosítod az egész világot, föltárva nekünk az örök, isteni nagy titkot a Szűz méhében megtestesült Ige felől, ki testnélküli lévén emberi testet öltött, hogy üdvözítse az emberiséget.

Ti, az isteni világosság napsugaraiban tündöklő fővezérek, elárasztjátok világossággal a szellemiek seregeit, s a magasságban fényességbe öltözködve a világban a megközelíthetetlen istenség tüzét sugározzátok. Lángoló ajkatokkal szüntelenül zengitek a háromszorszent himnuszt: szent, szent, szent vagy, Istenünk, dicsőség néked!

Angyalaid, Krisztusom, fönséged trónusa előtt félelemmel állva és a te kisugárzásod által szüntelenül beragyogva a magasságban a te éneklőid és a te akaratod szolgái, kik teáltalad küldetve fölvilágosulást ajándékoznak a mi lelkünknek.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Mihály és Gábor arkanyalok, ünnep, angyal,




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert