Remembering the eponymous bishop

Dudás Miklós-emléknap a Dudás-iskolában

Hatodik alkalommal szervezték meg november elején az intézmény névadó püspökének emléknapját Máriapócson, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Szöveg: Palóczy Timea, fotó: Páldi Orsolya, Palóczy Timea2022. november 7. 22:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 507 napja íródott

Hagyományosan a délelőtt a kegytemplomban Szent Liturgiával kezdődött, majd az osztályok egy szál virággal rótták le tiszteletüket a bazilika szomszédságában lévő Dudás Miklós-szobornál.

Rövid bemelegítés után indult a Dudás-futás, amely érintette a püspök szülőházát. Itt Mosolygó Tamás lelki igazgató várta a diákokat, s emlékként egy minden évben megújuló, a nap tiszteletére készült matricát adott át.

Tízórai után a nap tematikája a lovagokra és az udvarhölgyekre épült. Évfolyamonként hallhattak a nagy megbecsülésben álló lovagokról, lovagrendekről, szentekről, mint Szent Mihály arkangyal és Szent László. A fiúk elsajátíthatták a lovagi erényeket, lovagi esküt tettek, elkészítették címerüket, lovagi kódexet fordítottak, a tornateremben akadálypályán, valamint a kegytemplomban toronytúrán tehették próbára erőnlétüket, edzettségüket.

A lányok udvarhölgyekké váltak. Megismerkedhettek az akkori udvari hagyományokkal, viseletekkel, illemmel, szokásokkal. Az alsó tagozatos gyerekek Szent Erzsébet-koszorút készítettek, a felsősök Szent Margit-totót töltöttek ki.

Az emléknap a gyerekek és felnőttek számára is jókedvűen, jó hangulatban zárult. Egy intézmény életében nagyon fontosak az ilyen közösségformáló, összetartó események, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy kötetlenebb formában új ismereteket közvetítsünk, építve az élménypedagógia eszközeire.

Szöveg: Palóczy Timea, fotó: Páldi Orsolya, Palóczy Timea

Nyíregyházi Egyházmegye

Dudás, Máriapócs, oktatás, emléknap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert