Kenyér- és pékáruadományok az egyházmegyében

Kenyér- és pékáruadományok az egyházmegyében

Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezve idén is osztottak kenyeret a Nyíregyházi Egyházmegyében az egyházmegyei karitász és a nagylelkű felajánlóknak köszönhetően.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, fotó: Pristyákné Mezei Viktória, Szabó Bernát Sándorné2022. november 21. 11:00

A Lipóti Pékség, a Nyíregyházi Kenyérgyár Kft. és az Ecsedi Pékség közel száz kenyeret és két nagy doboz pékárut adott át a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásznak, s az adományok az egyes parókiák karitászcsoportjaihoz, valamint a Magvető Tanodához kerültek a munkatársak segítségével. 

A központi átadó a Nyíregyháza-huszártelepi Szervezőlelkészség területén működő Magvető Tanodában volt, ahol dr. Oláh Tamás karitászigazgató és munkatársai Szabó Bernát Sándornénak, a tanoda szakmai vezetőjének továbbította az adományt, melyet Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész áldott meg.

A kenyér és pékáru Szent Erzsébet rózsává változott kenyereinek majd újra kenyérré változott rózsáinak csodájára emlékezve kerül november vége felé, Szent Erzsébet emléknapja körül a rászoruló családok asztalára, hiszen a szentnek a szegények felé forduló szolgáló szeretete a Katolikus Karitász számára követendő és példaértékű.   

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, fotó: Pristyákné Mezei Viktória, Szabó Bernát Sándorné

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, kenyérosztás, Szent Erzsébet
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert