Az Istenszülő templomba vezetése

Az Istenszülő templomba vezetése

November 21-én azt az eseményt ünnepeljük, amelyet a bizánci hagyomány az Istenszülő templomba vezetéseként ismer. „Magasztald, én lelkem, az Úr egyházába bevezetett és főpap kezeivel megáldott Szüzet!”

Nyíregyházi Egyházmegye2022. november 20. 20:40

„Magasztalunk téged, legszentebb Szűz, Istentől választott leányzó,  és tiszteljük az Úr házában való bemutatásodat.”

Egy apokrif evangéliumban olvashatjuk: Joákim és Anna megfogadták, hogy ha gyermekáldással ajándékozza meg őket az Úr, akkor a gyermeket az Úrnak fogják szentelni. Ígéretüket azzal váltották be, hogy amikor Mária betöltötte harmadik esztendejét, elvezették a jeruzsálemi templomba.

Jeruzsálembe érve Zakariás, a főpap fogadta őket a Templom lépcsőjénél. Mária hátra sem nézve felszaladt a lépcsőn. Zakariás ekkor a Szentlélek sugalmazására bevezette Máriát a Szentek Szentjébe, ahova még ő is csak évente egyszer léphetett be.
Mária ettől kezdve minden nap a Szentek Szentjében imádkozik. Mária ahogy növekszik, egyre inkább az Úrnak szenteli életét, böjtöl és gyakran virraszt éjszakánként. Szüzességet fogad egész életére. Szülei rendszeresen meglátogatták Őt, amíg a Templomban nevelkedett.  Az akkori szokásoknak megfelelően, tizenkét éves korában Szent József eljegyzi Máriát. Kilenc év után távozik a Templomból, és akkortól kezdve már Szent József gondoskodik róla.

Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének
és hirdetése az emberek üdvösségének.
Az Isten hajlékában nyilván megjelen a Szűz
és Krisztus megjelenését mindenkinek előre hirdeti.
Miért is a Szent Szűznek örömmel kiáltjuk:
Üdvözlégy a Teremtő üdvgondozásának teljesülése!

Nyíregyházi Egyházmegye

ünnep, templomba vezetés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert