The little pupils of the school get the scharf of the school

Csibeavató a Szent Miklósban

2022. november 25-e nagy nap volt iskolánkban. Az elsőseink voltak a legizgatottabbak, hiszen teljes tagjaivá váltak a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolának. – Szikora Csilla igazgatóhelyettes beszámolója az eseményről.

Szöveg: Szikora Csilla, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya2022. november 29. 22:11

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 484 napja íródott

A Csibeavató ünnepséget a Glória Kicsinyek Kórusa nyitotta meg, ezt követte az iskolai nyakkendők megáldása: egy rövid szertartás keretében áldott meg Kovács Csaba lelki igazgatónk.

Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia igazgatónő kiemelte beszédében, hogy az elsősöket bevezették a szüleik, testvéreik az iskolába, mint ahogyan Szűz Máriát háromévesen a templomba a szülei. Ez akkor is egy óriási dolog volt, s nagy dolog ez most az elsősök életében is, hiszen ebben az iskolában nemcsak sokat tanulhatnak, okosodhatnak, hanem szeretetben, kedvességben és hitben is növekedhetnek, közelebb kerülhetnek a Jóistenhez. 

Egy összetartó közösség tagjaivá váltak diákjaink azzal, hogy megkapták az összetartozást jelképező nyakkendőket. Ezzel igazi Szent Miklós-osokká váltak a kis nebulóink.

Az ünnepélyes nyakkendőkötés után a második évfolyamos tanulók kedveskedtek nagyszerű műsorokkal az elsős diákoknak. 

Kedves Elsősök!
Örülünk, hogy közénk tartoztok!

Szöveg: Szikora Csilla, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, csibeavató, Szent Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert