„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (II.Kor. 5,17)

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (II.Kor. 5,17)

Január harmadik hete mindig különlegesnek számít egyházközségeink életében, hiszen ilyenkor tartjuk az ökumenikus imahetet. Spencer és Wattson anglikán lelkészek ötletéből P. Couturier abbé tette elfogadottá a világ nagy részén az ökumenikus imanyolcadot. Elmondhatjuk, hogy Nyíregyházán is nagy hagyománya van, és remek lehetőséget ad a többi felekezet megismerésére.

Fotó: Tóth Elek2017. január 22. 10:51

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 911 napja íródott

Görögkatolikus székesegyházunkban szerdán és csütörtökön láttuk vendégül testvéregyházainkat.

A hét minden estéjén olyan gondolatokat hallottunk, amelyek keresztény életünket mélyítik. A szerdai elmélkedés összefoglalóját Tóth Elek írta le:

„Az imahét mottójából (2Kor 5,14-20) és a Filippi levélben található szakaszból kiindulva hallgathattuk meg a tanítást:

Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. (Fil 3,13)

Mikor Pál apostol mérlegre teszi addigi életét, múltját teszi a közösség elé, megteszi a következtetést: A régi elmúlt, azt elfelejtve megy tovább. Ez az esemény keresztény hitünkből és ökumenikus törekvésünkből kihagyhatatlan. Ha ez az egészséges elfelejtés nincs meg, akkor nincs pálfordulás, nincs Pál-fordítás, hanem csupán Saul-köpönyegforgatás.

Akkor az új dolog – a változás – nem érné el célját. Mintha egyszerre két oldalnak akarna Pál megfelelni. Ez olyan, mintha a szennyes ruhára rávennénk egy másikat, mint amikor ez ember elkezdi betegségét takargatni. A kereszténységünk erőnléte ettől függ. Amikor Isten megfordítja az életünket, egyértelműen „bejelentkezik” nálunk,  az egyértelmű válaszadást is követel tőlünk. Az életünkben megjelenő Istent nem lehet megvárakoztatni. Ha valakinek nem jutna eszébe, hogy az Úr Jézus mikor tette valakinek nyilvánvalóvá életében a megjelenését, elég visszagondolni görögkatolikus testvéreink laminált történeteire, melyek a templom kerítésén függtek hosszú ideig, melyek gyönyörű bizonyságtételei ezen élethelyzeteknek.

Pál „karrierjének csúcsán” jelenik meg Isten, hogy az igaz életútra állítsa. Hogy ami mögötte van, azt elfelejtse. Elismert iskolában tanult, sőt lóhátra ült, hogy üldözze Krisztus követőit. Ekkor emeli le onnan az apostolt, hogy elindítsa igaz életútján. Ekkor Pál megteszi azt, amit később meg is fogalmaz: Aki Krisztusban van, aki találkozott vele, annak ki kell mondania, hogy a régi az elmúlt.

Nem lehet tovább folytatni a keresztény életünket abban a tempóban, amiben eddig jött. Nem szabad eljátszanunk az életünket abban a felfogásban, hogy megjelenünk templomainkban, az Isten és az emberekkel való találkozás helyén, majd minden ugyanúgy megy tovább, mint ahogy eddig.

A bűnt tudni kell kimondani! Fel kell vállalni, hogy eddig rossz irányba haladt az életem, vagy ha jó irányba is haladtam, elhajlottam bizonyos dolgokban! Ehhez bátorság kell. És ezután már meg tudok fordulni, de nem magam érdeméből, hanem egyedül Krisztus kegyelméből, aki miatt, és által keresztények vagyunk. Nincs görögkatolikus, református, vagy evangélikus, római katolikus, baptista, vagy bármely felekezeti érdek, egyedül Krisztus kegyelme van. Ez a magyarázata, hogy egyáltalán bemerészkedünk egymás templomaiba.

A kegyelem befogadása azt jelenti, hogy szakítunk azzal, ami Krisztus előtti volt életünkben, amit az apostol nagyon markánsan kárnak és szemétnek fogalmaz meg. Az Isteni gondolkodás előtti múltat elfelejtjük. Elmegyünk amellett, ami eddig fontos volt. Határozottan és nagy elszántsággal elmegyünk az istentelen dolgok mellett.

Ilyen mértékadó kereszténységre van szüksége a mai világnak. És ahol a mértéket nem mi adjuk, hanem Krisztus adja. Legyünk bátrak. Legyünk nagyon bátrak, amikor kimegyünk a templomból – mert itt könnyű bátornak lenni. Az ajtón kívül kell bátornak lennünk, és kint kell megmutatni az embereknek, hogy a régi elmúlt, új jött létre bennünk, és ami mögötte volt, azt „kárnak és szemétnek” valljuk! A bátorság legyen Isten ajándéka, és a bátorság legyen jellemzője a mi keresztény életünknek!”

Az ökumenikus imahét záró imádságának helye január 22-én, vasárnap, az evangélikus templom.

Fotó: Tóth Elek

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumenikus imahét nyíregyházi székesegyház
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert