Megáldották a máriapócsi közösségi házat

Megáldották a máriapócsi közösségi házat

A Magyar Falu Program segítségével új épülettel bővült a máriapócsi görögkatolikus központ: a Családvár mellett álló egykori vegyesbolt teljesen felújítva hivatott szolgálni a közösség építését.

Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia2022. december 9. 21:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 475 napja íródott

„Legyen ez a kicsi helyiség a békés családok helye, akik egymásra testvérként tekintenek.” – mondta Fülöp metropolita atya a közösségi ház megáldásán december 8-án. „Azért is kértük Isten áldását e kis hajlékra, hogy az ő jelenlétével épüljön a közösség, és legyen a mennyország csírája”.

Az épületmegáldás szertartását püspökeink közösen végezték. Atanáz püspök szenteltvízzel hintette meg a falakat, Ábel püspök pedig szentelt olajjal kente meg a falakat, jelezvén, hogy az épület ezentúl a Szentháromság oltalma alatt áll.

A szertartást követően Gyopáros Alpár a települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos háláját fejezte ki, hogy az elmúlt években komoly eredményeket értek el a vidéki kistelepülések fejlesztésében. A program célja, hogy a csökkenő népességszámú kistelepülésen élőket a fejlesztésekkel arra buzdítsák, hogy maradjanak falujukban és megakadályozzák ezzel a falvak elnéptelenedését.

„A falu az a hely, ahol Isten jár a kert alatt” – idézte Wass Albertet a politikus. „Magyarország Kormánya mindig is támogatni fogja azokat a kezdeményezéseket és területeket, amelyek a hagyományos keresztény értékrendet képviselik.”

„Ha létezik falupasztoráció Magyarországon, akkor abban a görögkatolikus egyház élen jár, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik, ezért ebben a tevékenységben mindig támogatni fogjuk őket – zárta köszöntőjét a kormánybiztos.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 555 millió forint pályázati támogatást kaptak a közösségi létet szolgáló egyházi kezdeményezések a Nyírségben. „Máriapócshoz közelebb hoztuk a világot, hiszen az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően egyre könnyebb és gyorsabb eljutni a városba.”

Zárásként Fülöp metropolita elmondta, hogy a bizánci egyházban a mai estétől Szent Anna csodálatos foganását ünnepeljük, ezért a közösségi épület védőszentjének Szent Annát „kérték” föl.

Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs, szentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert