Fáklyás menettel és karácsonyi kántálással hirdették a Megváltó születését Nyíregyházán

Fáklyás menettel és karácsonyi kántálással hirdették a Megváltó születését Nyíregyházán

A Magvető Tanoda kezdeményezéséhez bárki csatlakozhatott a lakónegyedben. A menettel együtt érkezett meg az iskola előtt felállított betlehemhez Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. december 18. 13:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 660 napja íródott

A családok a helyi görögkatolikus iskola diákjai és tanárai, vagy bárki a lakótelepről csatlakozhatott a Magvető Tanoda december 16-i nyitott délutánjához, mely a karácsonyra való készület egyik állomása volt a tanodások életében.

A tavalyi hagyományt folytatva a Szentháromság kápolnában rövid imaórával vette kezdetét az esemény, melyre a görögkatolikus papnövendékek is meghívást kaptak. Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész, a tanoda lelki vezetője kis szentképeket osztott ki az imádság után, melyen a kápolnában található, újonnan festett ikonok egyike, a karácsonyi jelenet látható.

Majd a tanoda szakmai koordinátora, Szabó Bernát Sándorné hívta közös ünneplésre a jelenlévőket: „glóriát csiszolunk”– mondta emlékeztetve arra a mindenkit, hogy az isteni szeretethez méltóvá válnunk folyamatos feladata földi ittlétünknek. 

A karácsonyfa alatt a gyermekek azokat az ajándékokat találhatták meg, melyek a fenntartó, az egyházmegye és Ábel atya jóvoltából kerültek az intézménybe a közös játékos fejlesztést segítendő. A játékok, melyekkel a tanodában játszunk, a segítségükkel megtanult viselkedés és szeretetközösség nem ér véget, amikor kilépünk a tanodából – mondta Tóth Attila püspöki titkár, tolmácsolva a főpásztor üzenetét. Az életünk is akár egy játék – a tanoda falain kívül is a megtanultakhoz igazodva játsszunk, viselkedjünk, maradjunk közösségben.

A tanoda bejglivel kínálta meg a gyerekeket és a vendégeket, majd fáklyákkal indultak el a városrészben, kántálva hirdetve a Megváltó születését.

A menet immár Szocska A. Ábel megyéspüspök kíséretével érkezett a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola épülete elé felállított betlehemhez.

Az iskola tornatermében műsorral kedveskedtek a gyerekek, majd közös vacsorával zárták az estét.  

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

advent, kántálás, fáklyás, tanoda, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert