Bishop Ábel blessed the Care homes in Nyírszőlős and in Balkány

Lakásotthonokat szentelt Ábel püspök atya – Nyírszőlős, Balkány

2023-ban először az I. számú lakásotthoni szakmai egység három nyírszőlősi és egy balkányi lakásotthonába, valamint a születések házába vitte el Szocska A. Ábel püspök atya a szenteltvízzel Isten áldását.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. január 23. 12:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 452 napja íródott

A házszentelések időszakában az egyházmegye főpásztora szívesen látogat el a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény által működtetett lakásotthonokba, a születések házába, hogy maga áldja meg az épületeket és bennük nevelkedő gyermekeket, az őket segítő felnőtteket – ez a találkozás az év elején meghatározó mind a gyermekek, mind a munkatársak és a püspök számára is.

Az intézmény kötelékeiben élő gyermekek szeretettel és izgalommal várják ezeket az estéket évről évre, sokan közülük mára már ünnepként élik meg a házszentelést. 

Nemcsak a házakat, a szíveket is ünneplőbe öltöztetik. Az asztalokat és a szobákat még karácsonyi dekoráció ékesíti, ott a kis betlehem, a karácsonyfa még, de már a vízkereszt ikonja áll a gyertya mögött.

Az elmúlt években az egyházmegye fenntartásába került lakásotthonokban a lelki vezetők jelenléte, a vezetőség figyelme, a képzések és a hozzáállás miatt egyre inkább érezhető, hogy szemléletbeli változás is történt a fenntartóváltáskor.

Ezek a gyermekek, akik hosszabb-rövidebb ideje tartózkodnak már szüleik nélkül, gyermekfeleügyelők, lakásotthonvezetők irányítására és szeretetére hagyatkozva, a házszentelés intim légkörében – nagyobb felhajtás nélkül – ismerhetik meg személyesen a fenntartót, s az egyházmegye püspökét. S bár a látogatások időben nem tartanak sokáig, további kapcsolódásokra adnak jó kiindulópontot.

2023-ban először az I. számú lakásotthoni szakmai egység három nyírszőlősi és egy balkányi lakásotthonába, valamint a születések házába vitte el Szocska A. Ábel püspök atya a szenteltvízzel Isten áldását, valamint azt a szándékot, hogy (a munkatársak segítségével) – a rossz életkörülmények között, melyekbe ezek a gyermekek akaratukon kívül sodródtak – vigasztalást nyújtson.

Ennek jegyében vitte mindenhová püspök atya jelképes ajándékát, egy Szent Miklóst ábrázoló plasztikkártyát, hogy az egyházmegye, az intézmény, de legfőképpen a bajba jutott gyermekek védőszentje oltalmazza a lakásotthonban nevelkedőket és segítőiket.

A Szent Miklós intézmény vezetője, Somosiné Szilágyi Gyöngyi, a szakmai egység vezetője, Hegyes Tibor Pálné, valamint az intézmény lelki igazgatója, Szemán László atya volt kísérője Ábel püspöknek ezen az estén. 

A gyermekek, lakásotthonvezetők és a gyermekfelügyelők rövid imádság után megvendégelték Ábel atyát, s a terített asztal körül kölcsönös és őszinte érdeklődés, beszélgetés alakult ki. Voltak, akik meghívták a főpásztort a ballagásukra, a születésnapjukra. Sorsokról: szerelmekről, házasságról, megtartandó gyermekekről, sikerekről, de megrendítő eseményekről is beszélgettek, mindezt azzal a megnyugvással, hogy van, aki meghallgatja ezeknek a gyermekeknek a szavát.

Szomorú tény a 2022-es év statisztikai adatainak összegzéséből, hogy tavaly több mint 900 gyermek – köztük 145 csecsemő – elhelyezésére kerestek gondozási helyet az intézményben (nevelőszülőt, örökbefogadó szülőt és lakásotthont). Ez a szám duplája az azt megelőző év gyermekelhelyezési jelzéseinek.

Az ok, mely miatt az eljárás megindul, sokféle: a fűtés hiánya, a tankötelezettség elmulasztása, a veszélyeztetés, elhanyagolás, szexuális abúzus stb., s csak nagyon kevés esetben az árvaság.

A több mint kilencszáz gyermekből közel 200-an a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és nevelőszülői hálózatában találtak menedéket.

Az I. számú szakmai egységben 2022-ben a hazagondozás száma pedig jóval felülmúlta a korábbi években történt „otthonra találásokat”. Hogy a gyermekek megfelelőnek találják az itt folyó gondoskodást, abból is kiderül, hogy a tartósan engedély nélkül távol lévők száma nagyon alacsony volt az előző évben.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lakásotthon, szentelés, házsszentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert