„Az előző napon, a vámos és farizeus vasárnapján két embert láttunk, ahogyan széthúz. Ma az egyház azt állítja elénk, ahogyan három főpap közösséggé válik a Krisztusra való figyelésében. Ha a tegnapi történet egy elrettentő példa, a mai ünnep egy követendő példa abban, hogyan tudunk egységet teremteni – nem azt nézve, melyik főpap teológiája, öröksége nagyobb, hanem azt, ahogyan munkássága mindhárom nagy szentünknek értéket teremt, egyházat és szent közösséget kovácsol.” – mondta az ünnep napján Szabó Tamás pasztorális helynök.
Január 30-án a három szent főpapot: Aranyszájú Szent Jánost, Nagy Szent Bazilt, Nazianzi Szent Gergelyt egyszerre ünnepeljük.
Az év első hónapjában egyházunk több szentéletű atya között kiemelten is megemlékezik a nagy keleti egyházatyákról. Január elsején Szent Bazilt (329-379) ünnepelve és az ő Szent Liturgiáját végezve kezdtük az új évet. Január 25-én Szent Bazil ifjúkori barátjára és későbbi küzdőtársára, Nazianzi Szent Gergelyre, emlékezünk. Január 27-én Aranyszájú Szent János ereklyéinek a császárvárosba való átvitelére emlékezünk. Mi indokolja tehát azt, hogy még ezek után néhány nap múlva a három nagy egyházatyát közösen is megünnepeljük?
Alexisz Komnénosz császár idején (1081-1118) Konstantinápoly hívő közösségében súlyos megoszlás támadt a három nagy egyházatya tiszteletét illetően. Egyesek Szent Bazilt tartották a legnagyobbnak, de természetes, hogy a császárváros hívei közül sokan Aranyszájú Szent János pártját fogták, aki a bűn elleni harcban szintén nem kevés buzgóságot tanúsított. Egy harmadik csoport viszont úgy tartotta, hogy a „hittudós” Nazianzi Szent Gergely a hit tanításának tisztaságával mindkettőjüket fölülmúlta. A vita tüze csakhamar majdnem a főváros egész keresztény népét lángra lobbantotta, és ez egyáltalán nem használt az egyháznak. Egy éjszaka aztán a három püspök megjelent álmában a szentéletű Mauroposz Jánosnak, és egyhangúlag közölték: „Amint láthatod, mi mindhárman Istennél vagyunk. (…) Nem volt közöttünk első, második vagy harmadik, úgyhogy ha bármelyikünket segítségül hívod, már a másik kettő is jelen van vele. Tiltsd meg hát a vitatkozóknak, hogy miattunk megoszlást keltsenek az egyházban. Aztán egyesítsd mindhármunk emlékét egy közös ünnepen.” Szent János ezután kételkedés nélkül végrehajtotta a három szent főpap akaratát.
Kapcsolódó:
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |