Év eleji hírmondó az Oltalom iskolából

Év eleji hírmondó az Oltalom iskolából

Már januárban volt miért hálát adniuk az újfehértói diákoknak.

Forrás és fotó: Oltalom iskola2023. február 3. 22:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 419 napja íródott

A „Szentháromság bajnokait és a vallásosság bástyáit” ünnepeltük január 30-án. Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil és Nazianzi Szent Gergely ünnepén mérceként, avagy kánonként lettek elénk állítva felhívva a figyelmünket arra, hogy az ünnepelt atyák Krisztus helyes tiszteletére akarnak minket megtanítani, mely tisztelet legjobban az Eucharisztia iránti szeretetből és vágyakozásból fakad. Isten adja, hogy ezt felismerhessük életünkben és meg tudjuk valósítani! – ezekkel a gondolatokkal indították a hetet az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában a három szent teológus emléknapján.

Példájuk és az egyház róluk szóló tanításán túl ez a közös ima alkalmat adott a hálaadásra is. Hiszen a január is sikereket és szép eredményeket hozott az oltalmasok számára. Az országos átlag fölött teljesítettek az Oltalom Iskola 8. osztályos tanulói a központi írásbeli felvételin. 16 nyolcadikos tanuló január 21-én írta meg a továbbtanulásukhoz szükséges központi írásbeli felvételi vizsgát. A tanulók átlagos eredménye több mint 66% lett, hét tanuló ért el 78% fölötti eredményt és egy 89%-os teljesítmény is született. 

Mind a 16 tanulónak (Bige Fanni, Bódi Cintiá, Czira Noémi, Csobai Patrik, Csukrán Zsófi, Hliva Ramóna, Kovács Angéla, Margitai Gergő, Maroda Noéminak, Osikóczi Boglárka, Papp Lili, Petrus Eszter, Sárosi Csenge, Szemán Dániel, Szőllősi Ádám, Tóth Petra – az őket év eleje óta felkészítő pedagógusoknak: Juhász Tiborné Vera, Juhász Istvánné Hajni és Darcsi Erika) sikerült önmagából kihozni a maximumot.

Január 24-én a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban is részt vettek az oltalmas diákok az egyházmegyei bibliai történetmondó versenyen. A tíz induló oltalmas diák közül hatan állhattak a dobogóra. (A helyezettekről és a versenyről bővebben olvashat ITT.)

Forrás és fotó: Oltalom iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, Újfehértó
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert