Marriage week starts on Sunday

Szeretetbe kapaszkodva – Vasárnap kezdődik a házasság hete

Magyarországon február 12. és 19. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Hazánkban idén a hét mottója: Szeretetbe kapaszkodva. A házasság hetén több mint ötven településen közel százhatvan programmal várják országszerte és határon túl is az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Forrás és fotó: Házasság Hete Mozgalom, Magyar Kurír2023. február 10. 00:22

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 412 napja íródott

A Nagy-Britanniából indult és mára több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet, segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is.

Az országos rendezvénysorozat eseményein arról esik szó, hogy miként tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, együtt erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz. A központilag szervezett programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

Magyarországon 2008 óta van jelen a Házasság Hete Mozgalom, amelynek sikerét jelzi, hogy évről évre újabb települések, egyházi és városi közösségek csatlakoznak saját programjaikkal.

„A szervezőbizottság a kezdetektől egyfajta mintaadásként tekintett a szerepére, és egy olyan mozgalom elindítására törekedett hazánkban is, amelyhez önkéntesen sokan kapcsolódhatnak, és amely alulról szerveződve egyre többek elkötelezett bevonódásával növekszik – mondta Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. – A házasság a hétköznapokban dől el. Ezért az elmúlt tizenöt év közismert házaspárjaival – a házasság hete nagyköveteivel – elindított jó gyakorlatot mostanra a közvetlen környezetünkben élő párok inspiráló példáival visszük tovább.” Mint fogalmazott: a szervezők különösen szeretnék az elérhető példákon keresztül azokat is megszólítani, akik a családjukban akár generációkon át konfliktusokkal terhelt mintát láttak, és nem volt a közelükben harmonikusan működő család vagy házastársi kapcsolat.

Szeretetbe kapaszkodva mottó jegyében a héten a szervezők arra igyekeznek választ adni, hogyan lehetnek a párok egymás számára a nehézségekben is a szeretetből, összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrássá. Hogyan működjünk együtt, hogyan fejezzük ki, hogy hálásak vagyunk egymásért, és hogy miként tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz.

„Ahogy a mostani helyzetben jobban kell figyelnünk például a pénzügyeinkre, ugyanúgy jobban kell ügyelni arra is, ahogyan a kapcsolatainkat kezeljük, hiszen a nehézségek próbára teszik azokat – emelte ki az országos koordinátor. – A nehezebb útszakaszokon nagy segítség a kapaszkodó. Ilyen kapaszkodó lehet, ha ezen a héten különösen is megerősítjük az egymás iránti szeretetünket és annak kifejezését. Ebben a hideg időszakban fordítsunk több energiát, figyelmet kapcsolatunk hőfokára is, mert a magára hagyott kapcsolat törvényszerűen kihűl.” Amint rávilágított: nagyon fontos, hogy szánjunk minőségi időt egymásra, a közös fejlődésre, az egymással való beszélgetésre, érzéseink, gondolataink megosztására is. A szervezők ezért az alkalomra egy kimondottan pároknak szóló beszélgetésindító kártyával is készülnek Gary Chapmantől, az öt szeretetnyelv megalkotójától és Ramon Presson házassági szakértőtől, ami jó lehetőséget kínál akár a páros alkalmakon is egymás jobb megismerésére.

Idén a házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét február 12-én a miskolci deszkatemplomban, ahol igét hirdet Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Február 13-án, hétfőn Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán.

Február 14-én, kedden áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Zelzah Ifjúsági Együttes közreműködésével. Igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök.

Február 15-én, szerdán a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozatban Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával és feleségével, Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, Hűvösvölgyi Ildikó színművésszel és férjével, Kisfaludy András filmrendezővel, producerrel, valamint Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvossal és feleségével, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógussal beszélget Mohay Bence sportriporter.

Február 16-án, csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Család és hivatás címmel konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémián, február 17-én, pénteken pedig A kiemelkedően eredményes házasságok hét szokása címmel Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénés tréner, párkapcsolati coach tart előadást a házasság hete Facebook-oldalán.

Február 18-án, szombaton Védelmező kapcsolat címmel Gödör István és Gödörné Csontos Zita, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai tartanak előadást a pasaréti református templomban, a hetet pedig ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol a szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatja be.

Az országos rendezvénysorozat keretében ezenkívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Győrben, Egerben, Szegeden, Pécsett, Kaposváron, Zalaegerszegen; Temesváron, Révkomáromban – előadásokkal, beszélgetésekkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.

A Házasság Hete szervezőbizottságában közreműködő szervezetek: Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), Magyar Katolikus Házas Hétvége, Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat, Bibliai Házassággondozó Szolgálat, Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, a Magyarországi Baptista Egyház Családi Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Családszolgálata, a Harmat Kiadói Alapítvány és a Family magazin.

Forrás és fotó: Házasság Hete Mozgalom, Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

házasság hete, családpasztoráció




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert