A türelem üdvösségre vezet – Ábel püspök atya a debreceni főszékesegyházban

A türelem üdvösségre vezet – Ábel püspök atya a debreceni főszékesegyházban

Közös imádkozásra hívta meg Debrecenbe Fülöp metropolita atya a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztorát. Szocska A. Ábel püspök atya tanítást is mondott a március 1-jei Előszenteltek Liturgiáján, s a türelemgyakorlásra hívta fel a figyelmet elmélkedésében.

Szerző: H. Varga Eszter, fotó: Schön Sára /Hajdúdorogi Főegyházmegye2023. március 2. 21:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 413 napja íródott

Az Előszenteltek Liturgiája a bizánci egyház sajátos nagyböjti szertartása. Szerdán és pénteken, valamint a nagyhét első három napján végzik. Igazán különleges hangulata van, s ha a szent negyven napban jelen tudunk lenni ezeken a szertartásokon egészen biztos, hogy emelkedettebb módon élhetjük meg a feltámadás örömét. Nagyböjt második hetén Ábel püspök atya vendégeskedett a debreceni főszékesegyházban, ahol Fülöp metropolita atya végezte a liturgiát, a megyéspüspök pedig tanítást mondott.

Prédikációja elején őszintén megvallotta a híveknek, hogy oly sok évnyi böjti időszakkal a háta mögött, idén tudatosult benne: a böjtnek nemcsak külső gyakorlatai vannak. „Én eddig valamiért leginkább csak erre figyeltem: milyen ételt fogyasztok, mennyit ajándékozok tovább, milyen jó cselekedeteket próbálok megélni. Ám nem is olyan régen a kezembe került egy lelki írás, mely arra figyelmeztet, hogy ezek a külső cselekedetek a belső lelki élet nélkül nem sokat érnek – osztotta meg gondolatait Ábel püspök.”

Ez nagyon meglepte, számot vetett, hogy mire kellene jobban odafigyelnie, mi az, hogy lelki élet, belső lelki élet? Nyilván az, – fejtette ki – ami az Isten színe előtt van, az, amit csak én tudok, s amelyet csak a Jóisten lát. Hogy milyenek az én gondolataim, szándékaim, hogy ott belül mi játszódik le bennem, hogyan élek meg dolgokat. - Számomra ez egy új nagyböjt! Nem a külső cselekedetektől teszi függővé eredményességét, hanem a belső lelki dolgokra akar figyelni. A külső csak eszköz – világított rá püspök atya.

Gondoljunk csak arra, ha rendet akarunk tenni a pincékben, akkor mivel kezdjük el a tevékenységet? Felkapcsoljuk a villanyt. A mi „lelki péncékben” a villany nem más, mint az Evangélium, annak a fényében tudjuk meglátni, mit kell a lelkünkben rendbe tenni. – Majd őszintén elmondta a híveknek püspök atya azt is, hogy neki a türelem gyakorlásában kell fejlődnie, s tanítására készülve ki is gyűjtött néhány idézetet a Szentírásból erre vonatkozóan. A Zsidókhoz írt levélben (6,15), A tesszalonikaiaknak írt első levélben (5,13-14) Jakab levelében (5,7) és Máté evangéliumában (10,22) is szép gondolatokat olvashatunk arra vonatkozóan, hogy ha türelmesek vagyunk, az milyen eredményekkel jár. Ez a tulajdonság a főpásztor szerint egy olyan erény, melyet meg kell szerezni és mindenkinek gyakorolni kell egy életen át.

– Lelki életünkben kell megtanulni helyesen kezelni a türelmet. Annyi helyzetben van szükség erre: mire megtanulunk írni, egy hangszeren játszani, a házassághoz, de még a hadviselésben is az fog győzni, aki türelmesebb. Akkor kell a türelemnek megjelennie az életünkben, mikor nem tudunk valamit azonnal megszerezni, amikor akadályokba ütközünk – világított rá, s hozzátette, a türelem akkor jelenik meg az életünkben a legjobban, amikor a hitünk megpróbáltatásnak van kitéve. Vajon azt menyire türelmesen tudjuk megélni. De nem elég a türelmet, csak egyszer-egyszer, egy böjti időszakban mint erényt gyakorolni, s igyekezni azt elsajátítani; azt mondják a szentatyák, hogy a türelmet egy életen át kell gyakorolni.

A keresztre feszített Jézus jobbján és balján lévő bűnösök közül az egyik úrrá lett önmagán, és mintha a türelem erényét jobban gyakorolta volna – idézte fel a Szentírást a hierarcha. Halála előtt belátta bűneit és üdvösségre jutott. A másik lator türelmetlen volt, és nem tudjuk mi történt vele. A türelmetlen ember nem látja be a hibáját, ezzel szemben a türelmes embernek be kell ismernie gyengeségeit. Vagyis az tudja a türelem erényét gyakorolni, aki szem előtt tartja a saját hibáit, belátja azokat.

Ábel püspök atya szerint a türelemre tehát azért van szükségünk, hogy üdvösségre vezessen minket, de csak azok jutnak üdvösségre, akik mindvégig kitartanak. Nem elég csak a böjti időszakban türelmesnek lenni: életünk végéig gyakorolni kell ezt az erényt.

Döbbenten mesélte püspök atya, hogy a minap Kárpátalján járt, ahol a görögkatolikus paptestvérek nem imádkozhatnak a békéért, csak a győzelemért. Micsoda türelemre van szüksége az Egyháznak is ott, mert nem teheti most meg azt, amit szeretne.

– A türelmes ember jobban boldogul az életében. Ezt vizsgálom most én is környezetemben. A türelem akkor születik meg az emberben, ha egyszerre nem sok mindenre akar figyelni, csak arra, ami éppen előtte van – mondta püspök atya.

Szerző: H. Varga Eszter, fotó: Schön Sára /Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

előszenteltek liturgiája, nagyböjt
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert