A Segítő Kéz Szociális Egyesület meghívására neves szakemberek érkeztek a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola Szent Péter termébe. Az emberkereskedelem elleni fellépés volt a beszélgetés témája.
A találkozó elején Szocska Ábel apostoli kormányzó és Glückmann Pál, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, akik különböző szakterületeket képviselnek, ám az egyesület munkája közös nevezőt jelent a számukra. A meghívottak közül sokan évek óta együtt dolgoznak. Mások azért jöttek el, hogy megismerjék a Segítő Kéz Egyesület tevékenységét. Nyitottságuk jövőbeni együttműködést feltételez. A Belügyminisztérium részéről Tési Áron előadása érzékeltette a téma jelentőségét. Kocsis Fülöp metropolita megköszönte Szlovenszki Lászlóné szakmai vezetőnek, hogy az egyház figyelmét is ráirányította erre a fontos kérdésre.
Bár a mostani értekezés az emberkereskedelemről, konkrétabban a fiatalkorú, alacsonyan iskolázott, szegénységben, sok tekintetben periférián élő veszélyeztetettekről szólt, a későbbi együttműködés az egyesület sokrétű munkájából más területeket is felölelhet: A görögkatolikus egyház működtet börtönlelkészséget, az egyesület programot dolgozott ki a szabadultak munkavállalásának elősegítésére. A görögkatolikus egyház lakásotthonok fenntartója, az egyesület nevelésben lévő tinédzser lányoknak tart tájékoztató előadásokat. És így tovább…
A jelenlévők mindegyike egyetértett abban, hogy széleskörű összefogással tudunk tenni azokért a fiatalokért, akik számára saját családjuk – bármi miatt – nem tud megfelelő védettséget biztosítani.
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |