Legyetek hát tökéletesek – nagyböjti gondolatok

Legyetek hát tökéletesek – nagyböjti gondolatok

Nagyböjt harmadik hétfőjén dr. Ivancsó István atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye2023. március 6. 17:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 387 napja íródott

Földi életünk folyamatos feladata a javulás, a tökéletesedés. A nagyböjtben ez kifejezett célunk is. Azért rendeli egyházunk ezt a kegyelmi időszakot, hogy méltóképpen készüljünk a feltámadás szent ünnepének megünneplésére. Ugyanakkor viszont ez a javulásunkat is szolgálja. A lemondás, a böjt, a több ima, a jócselekedetek gyakorlás révén jobbak lehetünk.

A mai apostoli szakasz (Ef 4,25-32) sokféleképpen figyelmeztet erre. Ne hazudjunk, ne lopjunk, ne haragoskodjunk, vigyázzunk a szavainkra, a beszédünkre. Aztán Szent Pál apostol fordít a stílusán, és már nem tiltó, hanem buzdító formában mondja, hogy hogyan legyünk jók. Végül azzal foglalja össze a mondanivalóját, hogy tudjunk megbocsátani. A példát is megadja rá: amint Isten is megbocsát nekünk (Ef 4,32). Borzongató! Minden bűnünk ellenére is szeret bennünket Isten, és megbocsát!

Éppen ezért buzdít Jézus is a mai evangéliumi szakasz (Mt 5,42-48) végén: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Mérce! De milyen magas mérce! Ebbe is beleborzongunk: olyan tökéletesnek lenni, mint a mennyei Atya?! Azért teszi ezt mércének Jézus, hogy soha senki meg ne nyugodjon abban, hogy ő már tökéletes… Egyébként ez a parancs már az Ószövetségben is megvolt (Lev 19,2). Figyelemre méltó, hogy éppen ezért örök érvényű: akkor sem tudta senki elérni, most sem tudja. Persze, Isten nagyságát és tökéletességét nem is lehet élérni. De nem szabad feladni. Törekedni kell a cél felé a győzelem érdekében. Ha a síkfutó már az első lépések után feladná, soha nem nyerne érmet. Mi akarjunk, nem is csak földi érmet, hanem mennyeit szerezni.

Kérjük a nagyböjt harmadik hetének kezdetén Urunkat: add meg, hogy a te világosságodban lássuk meg a világosságot, és adj kegyelmet nekünk, mert ismerünk és egyre inkább ismerni akarunk téged! Tudjunk egy picit napról napra tökéletesedni.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, nagyböjt




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert