Look around in the church of Nyírgyulaj

Bepillantás a nyírgyulaji görögkatolikus templomba

Fotóriportunkkal körbevezetjük kicsit a nyírgyulaji Szent Miklós tiszteletére szentelt templomban és környékén. Tartson velünk!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. március 8. 19:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 385 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye egyik parókiája, a Nyírgyulaji Görögkatolikus Egyházközség többszáz éves múltra tekint vissza. Pontos alapítási évét nem ismerjük, de már állt a településen görögkatolikus templom a 18. század első felében is.

A jelenlegi templomot 1807-ben szentelték fel. Ikonosztázionját Vurczer Gusztáv nagykárolyi mester faragta a régi mintájára, 1894-től kezdve, fémlemezre festett képeit valamelyik műintézettől szerezhette be. 

A templom teljes belső festését Mihai Pascariu készítette 2004-ben, felszentelése december 5-én volt. Pascariunak ez a festés jelentette a referenciamunkát, mely alapján megbízásokat kapott a későbbiekben. 

A műemléktemplom előtti templomkertet a hívek tartják rendben, s az itt található emlékmű mellett két sírhely is található. A felirat tanúsága szerint Molnár Demeter gyulaji görögkatolikus lelkész, „a legjobb atya”, és felesége nyugszik.

Így hát nem lehet könnyű dolga az 1887-ban elhunyt lelkipásztor után szolgáló atyáknak. Kabály János atya 1999 óta szolgál itt, s a nemrég lezajlott kánoni látogatás során kapott megerősítést hivatalában; a hívek is szép számban látogatják a templomot – méltó örökség lehet ez a nagy elődökhöz.

A templom közvetlen szomszédságában működik az egyházközség által fenntartott szociális intézmény, másik oldalán a parókia található. Kabály János esperes-parókus atya említést tett arról is, hogy a parókia épülete – mely hamarabbb épült, mint a jelenlegi templom – alatt meghúzódó pince adta állítólag egykor azt a helyszínt, ahol II. Rákóczi Ferenc megírta 1703-ban a Gyulaji pátenst.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírgyulaj, templom, képriport
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert