Egyházi iskolák diákjai nyerték a Gulág Emlékbizottság országos tanulmányi versenyét

Egyházi iskolák diákjai nyerték a Gulág Emlékbizottság országos tanulmányi versenyét

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a Gulág Emlékbizottság országos középiskolai tanulmányi versenyt hirdetett. Az első három helyen egyházi iskolák diákjai végeztek!

Nyíregyházi Egyházmegye2017. január 30. 17:24

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1048 napja íródott

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 2016. szeptember 27-én meghirdetett, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megrendezett országos tanulmányi versenyre nyolcvanhárom csapat regisztrált. Az első két online forduló összesített eredménye alapján a legjobb huszonegy csapat jutott az országos döntőbe, amelyet január 19-én tartottak Budapesten, az ELTE Természettudományi Karán.

Az első helyen a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulói, a második helyen az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium, a harmadik helyen pedig a miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium diákjai végeztek.

Nyíregyházi Egyházmegye

Gulág, görögkatolikus szakközépiskolák




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert