Lenten thoughts 18.

Mai apostoli és evangéliumi szakaszok:

Zsid 10,32-37

1Tesz 4,13-17

Mk 2,14-17

Jn 5,24-30

Az ember alapjában közösségi lény. Nem szeretünk egyedül lenni, legalábbis huzamos ideig nem. A börtönben is a legszigorúbb büntetés a magánzárka. Nekünk, keresztényeknek az lehet a különleges örömünk, hogy Isten is közösséget vállal velünk: Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, aki egy lett közülünk, mindenben hasonló lett hozzánk a bűnt kivéve. A mai szentírási tanítás is szól a közösségről.

Az első apostoli szakaszban Szent Pál a szenvedésben való közösséget említi (Zsid 10,33). S ki ne tudná, hogy a nehézségeket is könnyebb viselni, ha nincs egyedül az ember. Ezért mondjuk a halálesetnél is, hogy „fogadd részvétemet”, mert „részt veszek a gyászodban, a szenvedésedben”. Ha állhatosak maradunk a szenvedésben, elnyerjük Isten ígéretét, a maradandó javakat, az örök boldogságot (Zsid 10,37). A holtakkal való közösségre irányítja a figyelmet a másik apostoli szakasz. Kapcsolatban lehetünk velük az imáság révén. Most is ezt tesszük, ebben a Szent Liturgiában.

Az evangéliumból azt hallottuk, hogy Jézus meghívja Lévit, a vámost a követésére (Mk 2,14). Mert közösséget akar vele. Az eddig bűnös emberrel. De hát éppen ezért jött; nem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket (Mk 2,17). S tudjuk, hogy milyen hatásos lett a Jézussal való kapcsolat: szent lett Léviből, Szent Máté evangélista, aki életét adta Jézusért. Jézus közösséget akar az ő szava révén is. Élőkkel és holtakkal is (Jn5,18). Akik meghallják a szavát, akik közösségbe lépnek vele az ő szava által, azok örök életet, örök boldogságot kapnak.

A legteljesebb közösséget a szentség révén érjük el Jézussal, különösen a szentáldozásban. Milyen nagyszerű ez! Ezért jogosan énekeljük: Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr. És ezt azok, akik már előrementek, az elhunytjaink már tudják. Reméljük, hogy ők már ennek teljes részesei.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye