Petőfi 200 – egyházmegyei szavalóversenyt rendeztek a Szent Miklós óvodában

Petőfi 200 – egyházmegyei szavalóversenyt rendeztek a Szent Miklós óvodában

Egyházmegyei szavalóversenyt rendeztek a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában Nyíregyházán. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából hét település nyolc görögkatolikus óvodájából tizennégy gyermek mondott el egy-egy Petőfi-verset.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. március 13. 21:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 572 napja íródott

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda tornatermében rendezték meg március 13-án azt a szavalóversenyt, melyet a Petőfi-emlékév és a márciusi nemzeti ünnepünk együttesen hívott életre. Az ünnepi eseménnyel Petőfire, a forradalom és szabadságharc központi alakjára, valamint a költő születésének 200. jubileumára is emlékeztek.

A versenyt Kocsis Dániel atya, az óvoda lelki vezetője nyitotta meg, aki a köszöntő beszéd helyett köszönő szavakat fogalmazott meg. Mind a gyermekek, mind az őket szerető szülők és óvó nénik felé kifejezte háláját, hogy vették a fáradságot és tanulták-tanították, s elkísérték a gyermekeket a rendezvényre. A hála a Jóisten felé is szállt a nyitó imádságokon keresztül.

Oláh Zoltánné intézményvezető a megjelent zsűritagokat, Szabóné Sándor Gabriellát, a Szent Miklós Gimnázium magyar szakos pedagógusát, Horváth Judit Máriát,  a Tündérkert Keleti Óvoda Orgonasíp Tagintézménynek az intézményvezetőjét és Grunda János oktatási tanácsadót köszöntötte, majd kezdetét vette a megmérettetés.

Az óvodások a lelkesítő, a humoros vagy épp a szerelmes Petőfit is megmutatták előadásukon keresztül – nem egyszer mosolyt csalva a jelenlévők arcára gyermeki előadásukkal.

A verseny szünetében a Szent Miklós-os óvodások nemzeti lelkületű rajzaiból erre az alkalomra készített kiállítását tekinthették meg a vendégek.

Az eredmények a következőképp alakultak:

I. helyezett: Farkas Áron (Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza)

II. helyezett: Ambrusz Adél (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza)

III. helyezett: Aranyos Ludovika (Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda, Újfehértó)

Különdíj: Nagy Sámuel (Szent György Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda)

(Fotó: Darai Zita)

Az alábbi óvodák és általuk delegált gyermekek vettek részt a rendezvényen:

Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza - Farkas Áron

Szent György Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda - Losonczi Délia, Nagy Sámuel

Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda, Újfehértó - Mosolygó Vince, Aranyos Ludovika

Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda, Máriapócs - Bukta Gergő, Bartók Bianka

Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza - Gulácsi Fanni, Ambrusz Adél

Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda, Mátészalka - Szép Benedek

Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda, Balkány - Nyisztor Dóra, Hubicska Lujza

Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvoda, Nyírlugos - Almási Bori, Debreceni Zoárd

A díjazottaknak és minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, óvoda, verseny, Petőfi
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert