Ne féljünk Istenünktől! – nagyböjti gondolatok

Ne féljünk Istenünktől! – nagyböjti gondolatok

Nagyböjt ötödik péntekén dr. Ivancsó István gondolatait olvashatják.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. március 24. 08:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 370 napja íródott

Az Egyháznak nem áll szándékában, hogy fenyegessen bennünket. A Szentírás sem arra való, hogy csupán fenyegető üzeneteket olvassunk ki belőle. Krisztus Egyháza jót akar nekünk, a jóra akar vezetni. A Szentírás pedig az Isten üzenetét tartalmazza, amelynek lényege az, hogy Isten a szeretet, Isten végtelenül szeret bennünket. Ámde a helyes pedagógia azért nem lehet meg figyelmeztetés nélkül. Ezért az Egyház tanításában és a Szentírásban is vannak olyan helyek, amelyek a végső ítéletre figyelmeztetnek bennünket.

Itt van mindjárt a mai apostoli szakasz. Pontosan azzal kezdődik, hogy el kell számolnunk az életünkkel. Nem tudjuk, hogy mikor, de meg kell jelennünk Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt (2Kor 5,10). Jogos. De mielőtt nagyon megijednénk ettől, rögtön ott találjuk a megnyugtatást is: ha jót cselekedtünk a földi életünkben, akkor semmi, de semmi félnivalónk nincs. Mert akkor az örök élet boldogságba jutunk, ezt a sorsot kapjuk az Istenünktől. Íme, itt a nagyböjt, benne a mai nap is, hogy jót tegyünk, és az örök boldogságba vezető utat készítsük magunknak.

Az evangéliumi szakaszban szintén a végső ítéletről van szó. Jézus példabeszédet mond róla. A jó szolga várja az ura megérkezését (Lk 12,43). Így nem kell félnie attól, hogy büntetést kap. Viszont itt is jelen van a jó pedagógiai figyelmeztetés: ha rossz szolgaként viselkedünk, büntetést kapunk. Jogos? Persze, hogy jogos. Félelemkeltő? Nem annyira, mert felismerhetjük benne Isten igazságosságát. Bár ő egyformán pazarolja mindenkire a szeretetét, akár jó, akár rossz, akár bűnös, akár igaz, de aki nem nyílik meg ez előtt, nem munkálkodik vele együtt, abban hatástalan marad. A képességeink szerint, de közre kell működnünk Istennek a rajtunk megvalósítani üdvözítő tettében.

Ne féljünk Istenünktől! Ő az egyszülött Fiában olyan közel jött hozzánk, hogy közelebb már nem is jöhetett. A legnagyobb szeretetet igazolja; a Fiú pedig elénk tárja azt az egész földi életével. Nemcsak a tanításával, hanem a tevékenységével is. Kövessük, miközben önmagunkat, egymást és egész életünket neki ajánljuk!

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, nagyböjt




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert